Ezernél is több farkast lőhetnek ki Idahóban
2021. április 29. – 13:54
A helyiek szerint túlszaporodtak és veszélyeztetik a haszonállatokat a szürke farkasok, Idaho törvényhozói pedig hallgattak rájuk, és egy olyan törvénytervezetet fogadtak el, ami a farkasok 90 százalékának kilövését is engedélyezi az államban, írta az MTI.
Az idahói képviselőház 58:11 arányban fogadta el a szenátusban a múlt héten átment tervezetet, de törvényerőre csak akkor emelkedik, ha Brad Little kormányzó azt aláírja. Erre még hat napja van, és addig akár a vétót kérő vadvédelmi csoportokra is hallgathat.
A gazdálkodók szerint a farkasok megölik vagy elijesztik a juhokat, a szarvasmarhát és a többi haszonállatot. „Tönkreteszik a farmereket és a vadvilágot is” – idézte a The New York Times Mark Harris szenátor beszédét.
Az idahói hal- és vadgazdálkodási hatóság 2002-ben készítette el a farkasvédelmi tervét, amelyben arra szólítják fel az államot, hogy legalább 150 egyedből álló farkaspopulációt tartson fenn. Harris elmondta, hogy a populáció azóta tízszeresére, az utolsó számlálás szerint több mint 1500 egyedre nőtt.
Little kormányzó az aláírással lehetővé teheti, hogy az állam a farkasok kilövésére szakembereket fizessen, ezen kívül vadászok is lelőhetik a farkasokat.
„Dollármilliókat fognak közpénzből arra költeni, hogy kilőjék a farkasokat, ami végső soron azzal fenyeget, hogy visszakerüljenek a veszélyeztetett fajok vörös listájára és szövetségi igazgatás alá vonják őket” – írta a Western Watersheds Project nevű szervezet az állatvédők képviseletében.
A szürke farkasokat tavaly kivették az Egyesült Államok veszélyeztetett állatok védelméről szóló törvényének hatálya alól, mivel a populáció megerősödött, nincs szüksége a védelemre.