Siri véletlenül leleplezhette az Apple következő eseményét
2021. április 13. – 12:25
frissítve
Frissítés: A sajtónak – például a Techradarnak – kiküldött meghívók szerint az esemény valóban április 20-án lesz, Sirinek igaza volt.
Az Apple különféle bejelentéseivel kapcsolatban megszokhattuk már, hogy a szivárogtatók jóval előbb lerántják mindenről a leplet, mint hogy a cég megtehetné ezt. Úgy látszik, most már a saját személyi asszisztensükben, Siriben sem bízhatnak, arra a kérdésre ugyanis, hogy mikor lesz a következő eseményük, gond nélkül megmondja, hogy április 20-án, pedig hivatalosan ezt még nem jelentették be – írja a Verge.
A dologról elsőként a MacRumors számolt be, ami készpénznek is veszi, hogy egy hét múlva újabb virtuális eseményt tart majd az Apple. Ez persze annyira nem is meglepő, az elmúlt időszakban ugyanis rebesgették
- az új iPad Pro modellek bejelentését – új processzorokkal, jobb kamerákkal, USB-C bemenetekkel, és a 12,9 hüvelykes modell esetében állítólag a cég első mini LED-kijelzős eszközével;
- illetve a régóta várt AirTagek piacra dobását is – ez utóbbi nem más, mint egy kis korong (állítólag, legalábbis), aminek a helyzetét be lehet mérni, így a különféle cuccainkra aggatva megakadályozhatjuk, hogy azok nyomtalanul eltűnjenek.
Az Apple általában egy héttel előre jelenti be az eseményeit, vagyis ha Siri nem hazudik, akkor alighanem még ma megérkezhetnek majd a meghívók az eseményre. Siri amúgy Magyarországon tapasztalataink szerint nem mondja ezt, amire a Verge cikke alapján az lehet a magyarázat, hogy a dolog csak amerikai Apple ID-vel működik.