Egy húsevő baktérium több száz ausztrált támadott meg, a városlakó erszényesek terjeszthetik a kórt

A Buruli-fekély, amelyet egy a lepráéhoz hasonló baktérium, a Mycobacterium ulcerans okoz, elsősorban a trópusok betegsége. Leggyakrabban Afrikában fordul elő, de Ázsiában, Amerikában és az ausztrál kontinensen is felbukkant. Ausztráliában már városi területeken is egyre több esetet rögzítenek, évente közel ötszázat, ami nagyjából tizede az összes földrész esetszámát tekintve.

A betegség kezdetben nem ad okot gyanúra, a bőrön megjelenő piros csomó, akár egy rovarcsípés vagy egy pattanás is lehetne, a fertőzöttek többsége nem is igen törődik vele.

Ha ezeket nem kezelik, néhány héten belül elég ocsmánnyá válhat a betegség, a baktérium toxinjai pusztítani kezdik a bőrsejteket és a bőr alatti zsírszövetet, kapillárisokat, durvább esetekben pedig a csontszövetet is megtámadják, ami persze erős fájdalommal is jár. A fekély bőrhiányokat, maradandó torzulásokat okozhat jellemzően a karon és a lábon.

Ezek a súlyosabb esetek már műtéti beavatkozásokat igényelnek, míg a betegség korai szakaszában az antibiotikumos kezelés általában eredményes, de olykor a teljes gyógyulás 6-12 hónapot is igénybe vehet.

Ausztráliában már az 1930-as években feljegyeztek Buruli-fekélyes eseteket, de 2010-es évektől kezdve látványosan sokasodni kezdtek, Victoria államban 2017-ben már több mint száz ilyen betegről tudtak, 2019-ben pedig már 299-et regisztráltak, és 2020-ban is meghaladta a számuk a kétszázat. A kutatók kezdetben csak találgattak, hogy hogyan kaphatják el az emberek a kórt – a baktérium egyébként állatokat is megfertőz – , de mára már világos, hogy ott van több fertőzött, ahol a gyűrűsfarkú erszényes populációja is erős. A Buruli-fekély az erszényeseket is megtámadja, és az ürülékükből is nagy számból kimutathatók a betegség baktériumai.

Ezek az erszényesek alapesetben nem nagyon találkoznának az emberrel, de a természetes élőhelyeik megfogyatkoztak, így kénytelen-kelletlen urbanizálódtak. Rájöttek, hogy a kertvárosi övezetekben van elég búvóhelyük és élelmük is, sőt sok esetben még több erőforrás áll rendelkezésükre, a tölgyfákon, mangnóliákon, teafákon és rózsákon is jól érzik magukat. „Egy csomó háznál vannak őshonos növények. A gyűrűsfarkú erszényesek szeretik ezeket, rajtuk élnek, a talajt pedig mindenhol az ürülékük borítja. A tetőkön és a garázsokban is jól érzik magukat” – idézte a BBC Kim Blasdellt, aki az erszényesek és a betegség kapcsolatát kutatja.

Ha egy Melbourne külvárosában lakó tulajdonos megrázza a gyümölcsfáját, akár egy gyűrűsfarkú erszényes is lepottyanhat róla. Vagy ha magával az állattal nem is találkozik, az ürülékébe jó eséllyel belebotolhat.

A kutatóknak több hipotézisük van arra, hogy hogyan kerülhet az emberbe a kórokozó, de még egyiket sem sikerült kétségkívül bebizonyítani. Az egyik, hogy az ember az ürülékkel közvetlenül érintkezve fertőződhet meg. Egy másik feltevés szerint az ürülék által szennyezett talajjal is elég érintkezni. Azt is valószínűsítik, hogy egy közti gazda viszi át a baktériumokat, szúnyogok vagy más rovarok lehetnek közvetítők.

Attól nem kell tartani, hogy hirtelen milliók lábát rágja le majd a húsevő baktérium, de fontos lenne tudni, hogy milyen módon terjed a betegség, mert nagy populációk is kapcsolatba kerülhetnek vele. A néhány száz eset még nem riasztó, de ha a betegség eléri az ötmillió lakosú Melbourne-t, az jelentős egészségügyi problémákat okozhat. A Buruli-fekélyt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is az elhanyagolt trópusi bőrbetegségek közé sorolta, keveset tud róla, mivel alapvetően csak néhány közösséget és nem túl nagy számú beteget érintett, nem is futtattak igazán kutatási projekteket vele kapcsolatban.

A bumfordi és bolyhos erszényeseket egyelőre nem démonizálták a betegségek miatt, bár vannak, akik a kertjükben végzett pusztításuk miatt amúgy is megpróbálják elkergetni őket, például paprika spray-vel, de ezek az erszényesek védettek, zavarásuk és megölésük is büntetéssel jár.

A Buruli-fekély terjedése is arra mutat rá, amit a koronavírus esetében is sokszor felemlegetnek, a természetes élőhelyek fokozatos csökkenésével jóval nagyobb területen került egymás közelségébe az ember és az állatvilág,

ami újabb vagy eddig kevés problémát okozó kórokozók megjelenésével és erőre kapásával jár együtt. Blasdell szerint a gyűrűsfarkú erszényesekkel is ez történt, a természetes vegetáció elpusztításával jóval területre szorultak vissza az állatok, ami a baktériumok koncentrálódásával is járt.

„A Covid-19 megmutatta nekünk, hogy a betegségekre nem tekinthetünk elszigetelt esetekként, a koronavírus légúti kórokozója és a Buruli-baktérium is a természetből érkezett, mindkettő arra figyelmeztet, hogy milyen a természettel való kölcsönhatásunk, és mindkettő súlyosan károsítja az emberi egészséget” – mondta a BBC-nek Daniel O'Brien, aki évente több mint száz Buruli-fekélyest lát el.

(Frissítés: A cikk korábbi verziójában oposszumnak tituláltuk a gyűrűsfarkú erszényeseket, ami az angol nevük hasonlósága és néhány magyar hivatkozás ellenére nem fedi a valóságot.)