Évente 64 ezer tonna ürülékkel járulnak hozzá a korallzátonyok egészségéhez a tengeriuborkák

A természettudományos kutatómunka gyakran rendkívül izgalmas tud lenni, de vannak olyan elemei is, amiket valószínűleg senki nem csinál szívesen. Ilyen például a tengeriuborkák ürülékének kanalazása, egy kutatócsoport viszont pont ezzel a módszerrel becsülte meg, hogy az ausztráliai Queenslandben található Heron Island közelében élő tengeriuborkák évente nagyjából 64 ezer tonna ürülékkel járulnak hozzá az itt található korallzátony fennmaradásához – írja a The Guardian.

A nemrég publikált tanulmányban a kutatócsoport arra kereste a választ, hogy milyen szerepet játszanak a tengeriuborkák a korallzátonyok fennmaradásában. Vincent Raoult, a kutatás vezetője elmondta, kevesen gondolnák, hogy a tengeriuborkáknak van bármilyen hasznuk, ezért nem is nagyon kutatja senki az állatok, illetve az ürülékük hatását a zátonyrendszerekre. Szerintük ugyanakkor az ürülékük révén kulcsszerepet játszanak a tengeri ökoszisztémák fenntartásában, a mostani kutatásban pedig a bioturbációs szerepüket akarták számszerűsíteni.

A bioturbáció nem más, mint a talaj és az üledék tengerfenéken élő állatok vagy növények általi átdolgozása. A tengeriuborkák a gilisztákhoz hasonlóan a benne élő mikroorganizmusokkal együtt habzsolják fel az üledéket, ami a túloldalon távozik belőlük, és

• egyrészt a tengerfenékre rakódva élőhelyet biztosít más élőlényeknek, például a rákféléknek,
• másrészt tápanyagokban gazdag trágyaként szolgál, ezzel elősegítve az algák növekedését, amelyek aztán más élőlények számára biztosítanak élelmet,
• emellett pedig kalcium-karbonátot is bocsát ki, ami hozzájárul a korallzátonyok mészvázának épüléséhez, ami a globális felmelegedés okozta fenyegetés miatt Raoult szerint különösen fontos.

Ez alapján már látszik, hogy miért érdemes foglalkozni a tengeriuborkákkal, ám eddig a kutatók általában manuálisan, hajók vagy búvárok segítségével próbálták megszámolni az állatokat a tengerfenéken. A mostani kutatásban ehelyett drónokat és műholdképeket alkalmaztak, ezzel pedig viszonylag nagy területet tudtak gyorsan, nagy pontossággal felmérni. A kutatók a Nagy-korallzátony déli részének nagyjából 30 ezer négyzetméterén tudták megszámolni a tengeriuborkákat, ez alapján pedig úgy becsülik, hogy a zátony külső részén durván 770 ezer, a belsőn pedig mintegy 2,3 millió állat élhet.

Ezt követően jött be a képletbe az ürülék kanalazása, a kutatóknak ugyanis laboratóriumi körülmények között kellett megvizsgálnia, hogy a tengeriuborkák mennyi végterméket bocsátanak ki magukból, hogy erre vonatkozóan is tudjanak becsléseket adni. A kutatócsoport 24 órán keresztül vizsgálta, hogy mennyi ürülék távozik az állatokból, ebből következtetve pedig arra jutottak, hogy a vizsgált területen több mint 64 ezer tonnányi talajt dolgoznak át a tengeriuborkák.

A felfedezés főleg azért fontos, mert a tengeriuborkák igazi ínyencségnek számítanak, ezért többek közt Ázsiában és Kelet-Afrikában is halásszák őket. Ezekben a régiókban több korallzátonyon érződik is ennek hatása, az üledék feketévé válik, és algák borítják be a zátonyokat. Raoult szerint éppen emiatt nem lehet csak a klímaváltozásra fogni a korallzátonyok pusztulását, foglalkozni kell ezzel a problémával is.