Új frontot nyitott a globális kereskedelmi harcban az Egyesült Államok és a NASA, amely négy magáncég segítségével kezdi meg a Hold felszínének bányászatát. A 2024-ig megvalósuló projekt persze elsősorban nem a begyűjtendő kőzetekről szól, az akció viszont újabb kereskedelmi hadszíntérhez vezethet a világ vezető hatalmai között.
A NASA december 4-én jelentette be, hogy a holdbányászatban négy magáncég, a kaliforniai Masten, a coloradói Lunar Outpost, illetve az egyaránt iSpace névre hallgató japán és luxemburgi cégek segítik majd őket. A holdbéli bányászat nem olcsó móka, ennek ellenére a Masten összesen 15 ezer dollárt, vagyis kevesebb mint 4,5 millió forintot kap majd azért, amit begyűjt a Holdon, ugyanezért a két iSpace 5 ezer dollárt, a Lunar Outpost pedig mindösszesen 1, azaz egy dollárt kap.
Pontosabban ennyit kérnek, a pályázatban ugyanis maguk szabhatták meg az árat. A NASA-nak megéri a dolog, hiszen előre csak a teljes összeg 10 százalékát fizetik ki, a Lunar Outposthoz tehát rövidesen befut postán egy csekk kerek 10 centről. További 10%-ot akkor kapnak meg a cégek, ha elindult a holdjárójuk a Holdra, a maradék 80%-ot pedig akkor utalja a NASA, ha hitelesen tudják igazolni, hogy a holdjáró begyűjtötte az előre meghatározott 50-500 gramm közötti mintát. Amit aztán vissza sem kell hozniuk a Földre.
Nem véletlen persze, hogy ilyen minimális árajánlatok érkeztek a NASA-hoz, hiszen jól látszik, ez az egész
nem a kőzetminták begyűjtéséről szól.
A NASA lépését leginkább két, ellentétes előjelű reakcióval fogadta világ. Egyesek szerint a Holdat célba vevő bányászat értékes geológiai felfedezéseket semmisíthet meg még azelőtt, hogy egyáltalán megtalálnák azokat, hiszen rövidesen magáncégek lephetik el a Hold felszínét, a most a NASA-val leszerződött cégekénél jóval nagyobb profitban reménykedve.
Mások szerint viszont ha a holdbéli kereskedelem és tudományos felfedezések egyensúlyban maradnak egymás mellett, mindenki nyerhet a dolgon, hiszen össze is lehet hangolni a tudományos, felfedező és kereskedelmi célok megvalósulását.
A NASA bejelentése viszont elsősorban nem a holdkőzetek geológiai összetételének további megismeréséről szól, hanem arról, hogy rávegyék a privát szektort, kezdjenek el „maguktól” holdjárókat fejleszteni és építeni.
A maguktól persze sokszorosan idézőjeles, a négy cég közül ugyanis a Masten például 75,9 millió dollárra szerződött a NASA-val, hogy 2022-ig az ő segítségükkel, egészen pontosan az XL-1 holdraszállóval juttatnak készleteket a Holdra. A Lunar Outpost a védelmi minisztériummal szerződött, az ő holdjárójuk segítik majd feltérképezni a Hold felszínét.
2024 lebeg a NASA szeme előtt
Mindez persze a NASA 2024-es, az óriásinál is nagyobb projektjét, az Artemis-program sikerét szolgálja, amikor ismét embert küldenének a Holdra. Nem is csak egy rövid látogatást tesznek majd Neil Armstongék utódai, komolyabb expedíció vár rájuk, ami során minden korábbinál részletesebben próbálják vizsgálni és feltérképezni a Holdat.
A projekt viszont ennél is jóval tovább mutat. A cél, hogy kifejlesszék a fenntartható emberi jelenlét feltételeit a Holdon és körülötte, illetve már részben elkezdenek felkészülni a Holdon szerzett tapasztalatok alapján az első űrhajósok marsi missziójához.
Az Artemis-program holdi részének alapja egy olyan holdjáró, ami teljesen lakható, és a legénység akár 45 napos utazásokat is tehet vele az égitest felszínén – ehhez kellenek majd a magáncégek által végzett fejlesztések, hogy kiderüljön, van-e onnan olyan átemelhető ötlet vagy megoldás, ami kapóra jön a NASA-nak, ha ők esetleg nem gondoltak volna valamire.
A privát szektor bevonásával csökkenthető a NASA-ra eső fejlesztési költség is. Éppen ezért feltehetőleg a jövőben több más, hasonló elven alapuló kisebb projektre lehet számítani a NASA-tól, amit Donald Trump leköszönő elnök áprilisi elnöki rendelete is támogat. Ebben az áll, hogy az Egyesült Államok nem amolyan globális közjóként tekint a világűrre, és lehetővé teszi a (lehetőleg amerikai) magáncégek számára, hogy bányásszanak akár a Holdon, akár aszteroidákon.
Az elnöki rendeletbe belekerült az is, hogy az USA ellenez majd minden olyan nemzetközi próbálkozást, ami megpróbálja megakadályozni a nemzetközi jogra hivatkozva, hogy a Holdról kibányászott nyersanyagokat elvigyék onnan. Hozzáteszik, hogy ugyanezt az álláspontot képviselik a többi bolygó esetében, ha elérhetővé válik mondjuk a Marson, vagy bármely más égitesten a feltárás és a kitermelés lehetősége.
Senkié, tehát mindenkié
De mi az a nemzetközi jogi kitétel, amit elutasít az Egyesült Államok? Itt egyébként nem csak Trump nézeteit képviseli a dolog, az USA már 2015-ben hasonló állásponton volt: szerintük a kapitalizmus a Földön túlmutató elv, és mindenki nagy örömére akár a Holdon is azt kell követni, hogy aki kapja, marja, legyen az az amerikai állam, vagy egy magáncég.
A nemzetközi jogi megállapodás, ami itt szóba jöhet, az az 1967-ben megkötött világűr-szerződés, avagy hivatalos nevén a Szerződés az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket.
A szerződés leszögezi, hogy a világűr kutatása és használata az összes ország jólétét kell, hogy szolgálja; az űr szabadon kutatható mindenki által, és nem vonható egyetlen állam tulajdonjoga alá sem. A szerződés megtiltja nukleáris és más tömegpusztító fegyverek elhelyezését az űrben, beleértve a Holdat és más égitesteket is. A szerződés úgy rendelkezik, hogy a Holdat és más égitesteket kizárólag békés célra lehet használni. A nukleáris kitétel nem véletlen, az Egyesült Államok már az 1950-es évek végén arra készült, hogy egy Holdra dobott atombombával tartanak erődemonstrációt.
A szerződést 2020 júniusáig összesen 110 ország írta alá, és lényegében emiatt úgy tekinthetünk a Holdra, mint ami egyszerre mindenkié és senkié. Éppen ezért a szimbolikus jelentőségen felül semmilyen valódi hatással nem bír, hogy Neil Armstrong kitűzte ott az amerikai zászlót, vagy hogy december elején Kína második országként szintén megtette ezt a kőzeteket begyűjtő Chang'e-5 szondának köszönhetően.
Van viszont egy másik egyezmény, amit leginkább csak Hold-egyezményként emlegetnek, pedig a hivatalos neve ennek is gyönyörű: Egyezmény az államok tevékenységéről a Holdon és más égitesteken.
Ezt 1979-ben véglegesítette az ENSZ, hatályba 1984-ben lépett, és a Holdon és más égitesteken folytatott tevékenységről szól. Egyetlen szépséghibája, hogy alig két tucat ország írta alá vagy ratifikálta azt, és
egyetlen olyan ország sincs az aláírói között, amely képes önállóan eszközöket a világűrbe juttatni.
Szóval a Hold-egyezmény finoman szólva nem sokat ér.
Ráadásul nem csak a NASA készült fel a Hold nyersanyagainak sanyargatására, hanem az Európai Űrügynökség (ESA) is, ami duplán rossz hír a Föld körül keringő égitestnek. A kását viszont az űrben sem eszik olyan forrón, hiába készül mindenki az űrbányászatra (a kínaiak az amerikaiakéhoz hasonló projekteken dolgoznak, Oroszország pedig Luxemburggal társulva bányászná rommá az univerzumot), eddig nem nagyon sikerült a dologban komolyan előre haladni. Az oroszok például 15 éve büszkén jelentették be, hogy 2020-ban megnyílik az első hélium-3-bányájuk a Holdon, de ebből persze nem lett semmi.
A renegát Hold-bitorlók
Holdra szálló képesség nélkül elkerülhető a komolyabb incidens a Holdon, ugyanis több magánszemély is közölte már korábban, hogy a Föld örök kísérője bizony teljes terjedelmében az ő vagyonukat képzik.
Egy amerikai férfi, Dennis M. Hope például 1980 óta állítja, hogy a Hold az övé, mindezt pedig egy dologra alapozza:
rengeteg levelet írt az ENSZ-nek, mindben azt állítva, hogy a Hold az övé, és mivel az ENSZ válaszra sem méltatta őt egyszer sem, úgy vette, hogy akkor bizony az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint ez így rendben is van, nincs vita a kérdésben.
Hope egyébként állítása szerint a Marsot, a Vénuszt, a Merkúrt, és a Jupiter legnagyobb holdját, az Iót is birtokolja.
Hope szerint egyébként a Hold területének minden egyes holdja nagyjából 25 dollárt ér, így az egészet összeszámolva ő a világ leggazdagabb embere. Mondjuk ezt csak ő gondolja így, ahogy azt is, hogy övé a Hold egésze.
Hope előtt pár évvel, 1953-ban egy chilei férfi is igényt tartott a Holdra: Jenaro Gajardo Vera egy közjegyzővel hitelesített papír ellenében állította, hogy övé a Hold. Minderre egyébként azért volt szükség, mert be akart lépni lakóhelye, Talca város közösségi klubjába, a belépésnek viszont előfeltétele volt, hogy a jelentkezőknek legyen valamilyen birtoka.
1996-ban egy Martin Jürgens nevű férfi próbálta megkaparintani a Holdat, amikor közölte, hogy az bizony már 1756. július 15-e óta a családja tulajdonában van, miután II. Frigyes porosz király Jürgens egyik felmenőjének, a híres gyógyítónak, Aul Jürgensnek adományozta azt, amiért csodásan gondját viselte. Jürgens igényét a Nemzetközi Világűrjogi Intézet (International Institute of Space Law) 1997-ben azzal az indokkal utasította el, hogy a porosz király nem adományozhatta oda a Holdat senkinek, mert az nem volt az ő birtokában.
Persze az interneten számos weboldal található, ahol különböző összegekért különböző nagyságú telkek vásárolhatók a Holdon, ám ezek semmiféle jogi alappal nem bírnak, így ne nagyon cseréljék le a balatoni nyaralót egy jobb kilátást ígérő holdbéli területre.
Nem sajtból van a Hold
De ha egyszer komolyan beindul a Hold bányászata, akkor mit lesz majd érdemes ott kitermelni? A tudományos célokra begyűjtött kőzet mellett több, különböző értékkel bíró nyersanyag is található ott.
Egyrészt egy friss felfedezés szerint jóval több a Holdon elérhető víz mennyisége, mint gondolták. Ezt persze nem találjuk majd meg a boltok polcain méregdrága holdvizes palackokban, inkább egy későbbi holdbázis vízellátásához, illetve a Holdról induló expedícióknál a rakéták üzemanyagához használhatják majd fel.
Egyes források szerint szilícium, titánium és alumínium, illetve vas is bányászható lenne a Holdon, de a legértékesebb mindenképpen a hélium-3 nevű izotóp, ami egy szinte örök energiát ígérő fűtőanyag, ami nukleáris, de mégsem radioaktív.
A Wisconsini Egyetemen működő, fúziós technológiát kutató központ munkatársai 1986-ban úgy becsülték, hogy a Hold regolitja (ez lényegében a talaj, de ahhoz, hogy talajnak hívjuk, növényzet is kéne) egymillió tonna hélium-3-at tartalmaz, ami több évszázadra elegendő energiát biztosítana az emberiségnek, és minden szempontból kifizetődő lenne, hiszen ha egyszer beindulnak rendesen a fúziós erőművek, akkor a Holdon bányászott He-3-ból kinyerhető energia 250-szer haladná meg a kiaknázásához és a Földre való szállításához szükséges energiát.
