A világ egyik legnagyobb sziklarajz-gyűjteményét találták meg az amazóniai esőerdőben

A világ egyik legnagyobb barlangrajz-gyűjteményét találta meg egy kutatócsoport az amazóniai esőerdőben. Az „őseink Sixtus-kápolnájaként” aposztrofált, több mint tíz kilométeren át húzódó sziklarajzok között több ezer emberi, állati és növényábrázolás található, melyek közül a legrégebbieket 12 500 évvel ezelőtt rajzolhatták fel a falra. A felfedezett rajzok között számtalan mára kihalt állatot lehet találni, és a terület korábbi állapotába is betekintést enged, így a kutatók szerint generációkon átívelő munka lesz az elemzésük – írja a The Guardian.

A sziklarajzokat még tavaly fedezte fel egy brit-kolumbiai kutatócsoport a kolumbiai Serranía de la Lindosában, de egészen eddig titokban tartották, mert egy idén decemberben startoló dokusorozatban rántják majd le róla a leplet. A környéken korábban is találtak már sziklarajzokat, de a sorozatot narráló régész, Ella Al-Shamahi az Observernek elmondta, hogy ez a lelőhely annyira új, hogy még neve sincsen. A nő szerint lenyűgöző élmény volt látni az évezredekkel ezelőtt készített rajzokat, melyek közül néhány még akkor készülhetett, amikor az amazóniai esőerdő helyén szavanna volt.

„Olyan állatokat láttunk, amik már rég kihaltak, de a képek annyira természetesek és annyira jól meg vannak rajzolva, hogy az ember egy pillanatig sem kételkedik abban, hogy egy lovat lát. A jégkorszaki lónak a rajz alapján vad pofája van, és annyira részletesen van megörökítve, hogy még a szőrét is látni lehet.

– mondta Al-Shamahi.

A lovak ősein túl többek közt masztodonokat, kihalt teveféléket és hatalmas lajhárokat is lehet látni, de vannak halak, teknősök, gyíkok és madarak, valamint táncoló és egymás kezét fogó emberek is. Olyan figurát is találtak, akin egy, a madarak csőrére emlékeztető maszk van. A tenyérnyitől a jóval nagyobb méretig terjedő rajzok jelentős része több méteres magasságban van, köztük olyanokkal, amiket a kutatók csak drónokkal tudtak megvizsgálni. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan tudtak több méteres magasságban rajzolni a sziklákra, de a kutatást vezető José Iriarte szerint erre is választ kaphatnak majd, ha tüzetesebben megvizsgálják az ábrákat. Szerinte azok a rajzok jelenthetik a megfejtést, amelyeken fatornyok láthatóak, sokszor róluk egy kötéllel leugró emberekkel.

Egyelőre az sem világos, hogy szakrális célból rajzoltak-e a falra az évezredekkel ezelőtt itt élt emberek, de Iriarte kiemelte, hogy mindenképpen érdekesnek tűnik, hogy több rajzon karjukat már-már istenítően feltartó emberek vesznek körül hatalmas állatokat. A fák és a hallucinogén növények ábrázolásáról a kutató azt mondta, hogy az amazóniai emberek számára minden nem emberi élőlénynek lelke van, ez a lélek pedig különféle módokon kommunikál és lép kapcsolatba az emberekkel a rituálékon és a sámánok tevékenykedésében, amelyeket a rajzokon is láthatunk.

A kutatók szó szerint a semmi közepén, mindentől távol találtak rá a lelőhelyre, és nemcsak a veszélyes élővilággal, hanem a kolumbiai baloldali FARC gerillákkal is számolniuk kellett, de a rájuk leselkedő veszélyek ellenére is azt mondták, hogy abszolút megérte elmenni odáig, hogy láthassák ezeket a rajzokat. A kutatócsoport hisz abban, hogy még több sziklarajzot találnak majd, és amint a járványhelyzet lehetővé teszi, azonnal visszatérnek majd a lelőhelyre.