Harminckilenc új gravitációs hullámot figyeltek meg
2020. október 29. – 16:44
frissítve
Több hónapnyi elemzés után 39 új gravitációshullám-megfigyelést jelentették be csütörtökön a LIGO Scientific Collaboration és a Virgo Collaboration által kiadott katalógusban. A 39 új jel mind fekete lyukak és neutroncsillagok összeolvadásából származik, ezzel mintegy megháromszorozva az eddig észlelt jelek számát, írja a LIGO Tudományos Együttműködés honlapja.
Az észlelések a harmadik megfigyelési időszak első felében (O3a), 2019. április 1-e és október 1-e között történtek. Több jel forrása is különleges volt, ezek segítségével még többet tudhatunk meg a kettőscsillagok populációjáról. Az észlelések számának megugrását az eszközök jelentős fejlesztése tette lehetővé. Ezek között volt a lézer teljesítményének növelése, a továbbfejlesztett tükrök és a kvantumpréselés technológiájának bevetése. Mindezekkel a detektorok hatótávolságát mintegy 60 százalékkal sikerült megnövelni.
Ilyen mennyiségű észlelés mellett már lehetőség volt jobban megérteni a fekete lyukak és a neutroncsillagok populációját. Az adatok alapján a fekete lyukak tömegének eloszlása nem egy egyszerű exponenciális lecsengést követ, az ettől való eltérések mérésével a tudósok még többet tudhatnak meg a fekete lyukak keletkezéséről. A teljes populációt együttesen kezelve arra is lehetőség van, hogy a nehezen mérhető tulajdonságokat is pontosabban megismerjék, ilyen például a fekete lyukak perdülete. A vizsgálatból az derült ki, hogy vannak olyan összeolvadó fekete lyukak, melyek forgásának iránya nem esik egybe a közös pályájuk síkjával. Ennek ismeretében a kettős rendszerek keletkezésének környezetéről is többet tudhatunk meg.
A nagyszámú jel arra is alkalmas, hogy Einstein általános relativitáselméletét az eddigieknél kiterjedtebb tesztelésnek vethessék alá.
„Ez meg is történt az elméleti jóslatok és a mérési adatok összehasonlításával. Az eredmények összesítésénél alkalmazott új statisztikai módszereknek köszönhetően pontosabban ismerjük a bespirálozó fekete lyukak körüli rendkívül erős és gyorsan változó gravitációs mezőt” – áll bejelentés közleményében. A LIGO és a Virgo az összeolvadások során keletkező maradványok tulajdonságait is közvetlenül meg tudta vizsgálni, ezen objektumok rezgéseinek mérésével és az összeolvadás utáni „visszhangok” létének kizárásával megállapították, hogy a maradványok Einstein elméletének megfelelően viselkedtek.
A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja
A mostani észlelések a harmadik megfigyelési időszaknak csupán az első hat hónapjából származnak, további öt hónap adatai még mindig elemzés alatt állnak. Ezalatt a berendezések újabb fejlesztéseken mennek keresztül, hogy a negyedik megfigyelési időszakban még több eredménnyel szolgálhassanak. Ebbe már a japán KAGRA detektor is be fog kapcsolódni, és mivel az egy, az eddigiektől eltérően a föld alá épült obszervatórium, még különlegesebb felfedezésekben bíznak a kutatók.