Hiába mossuk ki a ruhánkat, mi magunk terjeszthetjük az invazív növényeket

Kirándulás, terepmunka, szabadtéri sport közben ruházatunkra, cipőnkre és zokninkra számos növényi mag tapad. A mag úgy tapad ránk, ahogy a terjedése érdekében állatok kültakarójához szokott. Horgokkal, tüskékkel, szálkákkal vagy ragadós felület segítségével hosszú ideig is képes megmaradni és potyautasként vitetni magát nagy távolságokra.

A kutatók fontos különbségnek nevezik az emberi és az állati terjesztők ökológiai szerepében, hogy az ember egymástól merőben különböző élőhelyek között mozog: például egy zsúfolt nagyvárosból eljuthat egy messzi, akár másik kontinensen fekvő természetvédelmi területre is.

A globális népességnövekedés és az egyre nagyobb léptékű mobilitás miatt az emberek potenciálisan nagy számban és messzire terjeszthetnek magokat a ruházatukon.

A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy vajon megőrzik-e a csíraképességüket a magok gépi mosás után. Hogyan hat a mosási intenzitás és a mosószer a magok csírázására? Különbözik-e a mosás után a csíranövények fejlődési dinamikája a nem mosott magokból fejlődött csíranövényekétől?

Az ökológusok olyan fajokat választottak a vizsgálathoz, amelyek Közép-Európában elterjedtek, és túrák, kültéri programok során jó eséllyel tapadhatnak a ruházatra. A kísérletsorozatban 18 fajt vizsgáltak. A csíráztatásos vizsgálat során két mosási intenzitás (kímélő mosás 30 Celsius-fokon és intenzív mosás 60 Celsius-fokon), illetve három mosószer (víz, mosódió és klasszikus folyékony mosószer) hatásait vizsgálták összesen hatféle kombinációban, illetve kontrollként a száraz, kezeletlen magok csírázását is.

A kímélő mosás egyik vizsgált fajnak sem csökkentette a csíraképességét a kontrollhoz képest. A 60 Celsius-fokos intenzív mosás a fajok felénél csökkentette a csíraképességet, de 9 fajnál nem volt negatív hatása.

Az eredmények szerint a mosás nemcsak a csíraképességre, hanem a csírázás időbeli dinamikájára is hatással volt. A kísérlet egyik legérdekesebb eredménye, hogy az intenzív mosás 8 faj csírázását deszinkronizálta. Ez azt jelenti, hogy egy új környezetbe kerülve ezek a fajok sikeresebben megtelepedhetnek.

A tapasztalat azt mutatta, hogy a legtovább a polárszöveten és a pamutzoknin maradtak fenn a magok, és a legjobban a függelékekkel rendelkezők tapadtak. A kutatók azt találták, hogy a gépi mosást és szárítás után a magok erőteljesebben tapadnak a ruhadarabokhoz, mint a száraz magok.

Az eredmények arra utalnak, hogy a mosás után a ruházatunkra tapadt magok egy része a száradás során lehullik. Így vagy a csírázás szempontjából kedvezőtlen környezetben (például lakáson belül) kötnek ki, vagy esélyük van valamilyen városi élőhelytípusban megtelepedni. Ennek ökológiai jelentősége abban rejlik, hogy nagyon sok inváziós folyamat pont az ilyen antropogén, városi élőhelyekről indul, az idegenhonos növényfajok ugyanis sokszor épp ezekre az élőhelyekre jutnak el először. Később aztán ezekről az élőhelyekről kiindulva eljuthatnak távolabbi, természetes élőhelyekre is.

A kimosott magok egy része ugyanis a mosást és szárítást követően is a ruhákon marad. A kimosott magok többféle természetes élőhelyre is eljuthatnak, úti céljainktól függően, így tudtunkon kívül szerepünk lehet a növényfajok terjesztésében. Ez a terjedési mód azonban jelentősen felboríthatja az adott környezeti viszonyokat – figyelmeztetnek a kutatók.

„Mindezek miatt nagyon fontos, hogy a kiemelten értékes természeti területek látogatása során lehető legjobban csökkentsük az idegenhonos fajok terjedésének esélyét. Tehetjük ezt a ruházat megválasztásával: a zárt, vízlepergető anyagból készült ruházaton kisebb eséllyel tapadnak a magok” – mutatnak rá az ökológusok.

A kutatók eredményeiről beszámoló cikk a NeoBiota című folyóiratban jelent meg októberben.