Hamarosan bemutatják a teljesen új Suzuki Swiftet

2023. október 16. – 11:32

Hamarosan bemutatják a teljesen új Suzuki Swiftet

Másolás

Vágólapra másolva

A Suzuki a 2023-as Japan Mobility Show-n mutatja be a Swift új generációját, amely egy évvel később jelenik majd meg a piacon. Bár a kisautó még a Concept nevet viseli, gyakorlatilag már sorozatgyártásra kész. Ezt a hírt a Telex és az autóMAGAZIN együttműködésének keretében olvashatják.

A Swift jelenlegi változata 2017 óta kapható, de a japánok 2020-ban enyhe módosításokkal frissítették a modellt, jövőre pedig a hetedik generáció váltja majd a kínálatban. Az újdonságról nyilvánosságra került három képpel bejelentett Swift Concept már nagyjából a kisautó szériaállapotának felel meg.

A képekről kiderül, hogy az autó eleje az eddiginél kerekebb, a motorháztető vonala pedig elöl ívesebb lesz, és ez az elemi kisebb alapterületű is, mint az eddigi generációé. A hűtőrácsot merevítő keretezi, és nem kerül rá olyan krómcsík, mint a mostani Swiftekre. A Suzuki átdolgozta a fényszóróegységeket és az első kötényt is, amelynek légbeömlő nyílásait szintén jelentősen megváltoztatták. Az oldalnézetben a szélesített kerékjárati ívek, a közvetlenül az ablakvonal alatt jól látható sáv és a klasszikus hátsó ajtókilincsek tűnnek érdekes részletnek, ez utóbbiakat már nem rejtették a C-oszlopba mint eddig, hanem megszokott helyükre, az ajtók oldallapjára kerültek.

A jobbkormányos kivitel is jól megmutatja, mennyire megváltozik a Swift beltere az új generáció érkezésével Fotó: Suzuki
A jobbkormányos kivitel is jól megmutatja, mennyire megváltozik a Swift beltere az új generáció érkezésével Fotó: Suzuki

Ahogy eddig, úgy a teljesen új Suzuki Swit karosszériáján is megmaradnak az erőteljes hátsó vállvonalak, illetve a markáns farkialakítás. Itt módosították a rendszámtábla helyét, valamint a sárvédőt, amelybe a fényvisszaverőket is beépítik. Az új formájú hátsó lámpák egyértelműen kiemelkednek az összképből, a harmadik féklámpával ellátott tetőszegély-spoiler viszont kisebb oldalsó lamellákat kapott. Az A-oszlopok, amelyek a tetővel és a külső tükrökkel együtt teljesen feketék, az új modellnél ismét a vezetőfülke megszokott megjelenését biztosítják.

A hibridhajtás a Toyotától jön

Egyelőre nem lehet sokat tudni arról, hogy milyen motorokkal gyártják majd a Swift következő generációját, de a japánok vélhetően átdolgozzák a mostani modellből is jól ismert, 83 lóerős 1,2 literes mild hibrid benzinmotort, így az egy kicsit erősebb lehet, de csökkenni fog a fogyasztása. Ugyanez lesz a helyzet a 129 lóerős 1,4 literes benzinmotorral is, amelyet továbbra is a Swift Sportban használnak majd. A Toyotával való együttműködésből egy teljes hibrid változat is született, amely már a Grand Vitarában is megtalálható. Ebben egy 1,5 literes benzinmotor és egy villanymotorral kombinációja biztosítja a 115 lóerős rendszerteljesítményt.

A generációváltással egészen más lesz a kis Suzuki farkiképzése is, amelyen elsőként az átformált lámpák, valamint a lökhárító tűnhetnek fel az aktuális generáció ismerőinek Fotó: Suzuki
A generációváltással egészen más lesz a kis Suzuki farkiképzése is, amelyen elsőként az átformált lámpák, valamint a lökhárító tűnhetnek fel az aktuális generáció ismerőinek Fotó: Suzuki

Az új Swift utastere is merőben más, mint a mostanié. A központi érintőképernyő és a középső szellőzők helyet cseréltek: a képernyő mostantól a műszerfal tetején, az új, szögletes szellőzőnyílások pedig alatta helyezkednek el. A klíma és a szellőzés forgógombos kezelőszervei átadják helyüket egy új billentyűzetnek. A Swifthez, a kor menetbiztonsági követelményeinek megfelelően többféle asszisztencia-rendszer is kapható lesz majd, de erről később várhatóak hivatalos információk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!