Nem benzin hajtja Európa legkeresettebb új autóját

2023. július 19. – 16:49

Nem benzin hajtja Európa legkeresettebb új autóját
A Tesla Model Y villanyautó Európa legkeresettebb típusa Fotó: Tesla Motors

Másolás

Vágólapra másolva

Történelmi fordulat zajlott az európai újautó-piacon, az idei év első félévében és ezúttal nem túlzás azt állítani, hogy a különböző hajtási módok közti erősorrend tartós változásának vagyunk tanúi. Az Autógyártók Európai Szövetsége (ACEA) kimutatása szerint júniusban több, tisztán elektromos autót adtak el a gyártók, mint dízelt, hiszen az egymillió személyautónak csak 13,4 százalékát tették ki az utóbbiak, míg a villanyautók részesedése 15,1 százalékra emelkedett.

Az Automotive News Europe szakportál azt írta, hogy az első hat hónap adatai alapján a legnépszerűbb új autó, több mint kétszáz százalékos eladásbővülést követően a Tesla Model Y volt. A második helyezett a nála lényegesen olcsóbb, teljesen más közönségnek szánt Dacia Sandero, a harmadik pedig a Volkswagen T-Roc.

Bár a dízelkorszak véget ért és lassan mutatóba is alig maradnak ilyen motorral szerelt típusok a kínálatban, a benzinesek és a jellemzően benzinmotorral, illetve villanymotorral hajtott hibridek még sokáig velünk lesznek. Ezek továbbra is a teljes eladott mennyiség több mint felét teszik ki.

A villanyautók népszerűségének növekedése részben a legtöbb Európai uniós országban bevezetett adókedvezmények és vásárlási támogatások miatt lehetséges. A teljes piac erősödését elsősorban a német, francia, a spanyol és az olasz vevőknek köszönheti az iparág, és mindezen nem változtat érdemben, hogy Magyarországon, júniusban 1,4 százalékkal csökkentek az eladások. A szövetség közleménye szerint az idei első félév során eladott több mint ötmillió új autó mintegy ötödével kevesebb, mint 2019 azonos időszakának mennyisége, ami az infláció mellett az alkatrészhiány utóhatásaira vezethető vissza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!