Rubint Rékának kétszázezer Instagram-követőt tojt a húsvéti nyuszi

2023. április 12. – 14:25

Rubint Rékának kétszázezer Instagram-követőt tojt a húsvéti nyuszi
Rubint Réka Instagram-oldala 2023. április 12-én – Fotó: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A húsvétot a szakrális jellege, a közösségépítő hatása és a vendégségben elfogyasztott sonkák és csokitojások mellett azért is lehet szeretni, mert minden évben szállít egy négynapos hosszú hétvégét, így mindig jut idő a pihenésre is. Rubint Réka például dokumentáltan elment kicsit lábat lógatni, Ciprusról jelentkezett be szombaton az Instagramon, a nyaralós képek pedig első ránézésre világraszóló sikert hoztak a fitneszgurunak, aki

a hosszú hétvége alatt durván 200 ezer új követőt szerzett, ami egészen bámulatos eredmény, pláne úgy, hogy éppen nyaralt.

Nem csoda, ha ezután ön is ciprusi repülőjegyeket kezdett el nézegetni, hogy beindítsa az influenszerkarrierjét, de valószínűleg azért mindenki jobban teszi, ha még vár ezzel egy kicsit. A korábbi stagnálás utáni robbanásszerű növekedés és a publikusan elérhető követők listájának átpörgetése is arra utal, hogy Rubint Réka Instája nem organikusan lett hirtelen ekkora, inkább vásárolt követők vagy akár egy célzott támadás állhat a háttérben – hogy melyik, azt a nyilvános információk alapján nem lehet minden kétséget kizáróan eldönteni, a kérdéseinkre pedig egyelőre nem kaptunk választ Rubint Rékától.

De miért venne valaki követőket, mikor lehet rossz a nagyobb szám, és mitől lesz gyanús egy influenszer növekedése?

Miért venne bárki követőket?

A legegyszerűbb magyarázat erre az, hogy dübörög az influenszermarketing, rengeteg cég költ el rengeteg pénzt arra, hogy különféle internetes személyiségek reklámozzák a termékeiket, ebben a világban pedig a siker fontos fokmérője, hogy hány követője van az embernek. A nagyobb követőszám új ajtókat nyithat ki és zsírosabb megállapodásokat is hozhat, de organikus módszerekkel, vagyis rendszeres posztolással, folyamatos interakciókkal és virális, az algoritmust meglovagoló tartalmak gyártásával ez a folyamat elég lassú, és nem is garantált a siker.

Itt jönnek képbe a pénzért megvehető kamukövetők, amelyekből a Wired akkori cikke szerint már 2019-ben is legalább 95 millió volt az Instagramon, és azóta alighanem csak nőtt a számuk. Ezek minden közösségi platformon jelen vannak, Elon Musk például az automatizált kamuprofilok számára hivatkozva táncolt vissza első körben a Twitter megvásárlásától, a Facebookon is sokszor beléjük lehet futni, Instagramon pedig annyira bevett a dolog, hogy egy belga művész pár éve még lájk- és követőautomatát is csinált Quick Fix néven.

A másik két platformmal ellentétben Instagramon általában nem zavarkeltésre vagy csalásokra használják a kamuprofilokat – bár ez is előfordul, önt is biztosan jelölték már meg hajszárítós nyereményjátékban –, hanem főként influenszerek közönségének mesterséges felfújására. Ez elsőre nem tűnik akkora problémának, de ahogy fentebb is írtuk, komoly pénzek mozognak ebben a szektorban, egy 2019-es elemzés szerint pedig csak abban az évben 1,3 milliárd dollárt égettek el a hirdetők arra, hogy az így létrejött fantomközönségre hirdettek teljesen feleslegesen.

Kamukövetőket venni ráadásul nagyon egyszerű, egy gyors kereséssel legalább öt különböző oldalt lehet találni erre, és így az is gyorsan kiderül, hogy a legnépszerűbb oldalakon 100 követőért durván 3 dollárt kell kifizetni, 25 ezer követőt pedig 280 dollárért (közel százezer forintért) vágnak az ember után. Egy magát a prémium szegmensbe pozicionáló, igazi profilokat kínáló szolgáltatás 100 követőért már 8,5 dollárt kér, 5000-ért pedig durván 400-at, de ez már a csúcs, ahol hirdetésekkel és egyéb trükkökkel terelnek valódi felhasználókat egy oldalra. A hirdetések amúgy önmagukban teljesen normális módszernek számítanak a követők növelésére, lehet kifejezetten ilyen kampányokat futtatni külső szolgáltatás nélkül is.

Ez alatt a szint alatt a kamukövetőknek alapvetően két fajtájuk van:

  • az egyik a sima bot, vagyis a Musk által is kifogásolt automatizált profil;
  • a másik pedig az olyan kamuprofil, amelyet egy valódi ember hozott létre és működtet.

Utóbbi természetesen értékesebb, mert nem lehet róla egyből megmondani, hogy nem valódi, sőt, akár még úgy is viselkedhet, mint egy igazi profil, de egy influenszer már azzal is jól jár, ha nagyobb számot tud lobogtatni. Erre pedig van is igény, egy tavaly a Forbeson megjelent cikk alapján a szektorban még mindig bevett szokás a kamukövetők vásárlása, a Statista adatai szerint 2021-ben az influenszerek nagyjából fele vásárolt valamilyen módon követőket. Egy másik felmérésből pedig az derült ki, hogy sokan vannak azok, akiknek a követőbázisuk legalább 15 százaléka kamu, és még többen azok, akik több mint 10 ezer követőt vettek a karrierjük során.

A hirdetők persze felvették a harcot a jelenséggel, a szerződésekben egyre gyakrabban tiltják a követőbázisok mesterséges felduzzasztását, és a kamukövetők kiszűrésére szolgáló oldalakat is aktívan használják. Közben viszont a szolgáltatók is fejlődtek, egyre gyakoribb például az, hogy a megvásárolt követőket nem egyszerre eresztik rá egy fiókra, hanem fokozatosan, amit nehezebb kiszűrni. Pláne, ha közben az organikus növekedés is beindul, ami nem elképzelhetetlen azoknál, akik a fiókjuk beindításakor vesznek követőket.

Azt ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy az interakciót nem eredményező kamukövetők hosszú távon árthatnak is, és nem is csak azért, mert szürkezónás a létezésük. Ha valaki így duzzasztja fel a követői számát, az a továbbiakban a ballaszt miatt nem fogja tudni érdemben mérni az interakciós rátáját (vagyis azt, hogy a követői hány százaléka lájkol és kommentel a posztjai alá), azaz sokkal nehezebben fogja tudni megállapítani, hogy a valódi követőinek tetszik-e, amit csinál vagy sem. Az Instagram algoritmusa sem az alapján mutat meg és sorol előrébb valamit – javasolt tartalomként vagy akár a Felfedezés fülön –, hogy kinek van a legtöbb követője, hanem hogy hányan reagálnak a tartalmaira.

Miért venne Rubint Réka követőket?

A mostani esetre áttérve már jóval zavarosabb a helyzet, elsősorban azért, mert nem lehet biztosra mondani, hogy Rubint Réka tényleg követőket vásárolt, még ha így is néz ki a helyzet. Az biztos, hogy Rubint magyar viszonylatban alanyi jogon is ismert embernek számít, Schobert Norbi feleségeként meg aztán pláne, a követők számát tekintve pedig már eddig is az elitbe tartozott a magyar Instagramon, pláne azok között, akiket külföldről nem követnek (tehát az egymillió fölötti Palvin Barbara és Dzsudzsák Balázs például rögtön kiesnek).

A fentiek fényében nehéz lenne megmagyarázni, hogy minek venne Rubint Réka követőket azon túl, hogy szereti a nagyobb számokat, és azt is fontos megemlíteni, hogy az elérhető adatok alapján a Facebook-oldalán hasonló furcsaság nem történt.

Azt a tényt mindenesetre rögzíthetjük, hogy a Social Blade ingyenesen elérhető adatai szerint április 6-án, azaz múlt csütörtökön 484 304, a cikk írásakor pedig 687 077 követőn állt. A múlt csütörtökig tartó stagnálás után minden nap több mint 30 ezer követőt szerzett az Instagramon, az eddigi csúcsa a szombati 47 160-as növekedés volt, és egyelőre nem is látszik a lassulás (az utolsó napra, szerdára vonatkozó adatok még nem teljesek):

Forrás: Social Blade
Forrás: Social Blade

Na de Rubint Rékának a Facebookon több mint 900 ezer követője van, mi van, ha most jutott eszébe mindenkinek, hogy bekövesse őt itt is? Ez természetesen még úgy sem elképzelhetetlen, hogy a több mint egymillió facebookos követővel rendelkező Schobert Norbinak csak 362 ezer követője van az Instagramon, elvégre a neje ötször annyit posztolt már oda, mint ő; de egyszerűen nem tűnik reálisnak, hogy kétszázezer magyar húsvétkor gondolt egyet, és bekövette Rubint Rékát, pláne mert többnyire teljesen normális ütemben növekszik az oldala egyébként is.

Azért csak többnyire, mert a Social Blade adatai alapján korábban is kétszer előfordult már, hogy egy hónap alatt szokatlanul sok követője lett, tavaly májusban 100 ezer, szeptemberben pedig 27 ezer új követőt szerzett valahonnan. A Social Blade-ben elérhető grafikonján ezek is elég természetellenesnek tűnnek, akár lépcsőzetesnek is lehet nevezni őket a csendes időszakok stagnálásához képest, ami a Wirednek négy éve nyilatkozó szakember szerint egyértelmű jele azoknak a csalásoknak, ahol nem egyszerre eresztik rá a követőket egy fiókra. A mostani helyzet viszont itt is látható módon más tészta, itt igazából gondolkodni sem kell, hogy azonnal gyanúsnak tűnjön a dolog:

Forrás: Social Blade
Forrás: Social Blade

Az is kételkedésre adhat okot, ha megnézzük a fitneszguru nyilvánosan elérhető követőit. Ugyan magyar szót elvétve találni közöttük, a nagy részük nem tűnik gyanúsnak, vannak például posztjaik, profilképük és rendes nevük is.

Az viszont már furcsa, hogy sok profilra 15 és 20 közötti kép került ki, ráadásul egy nap alatt, és többször feltűnnek Ukrajnában készült képek vagy konkrétan ukrán szövegek képes formátumban.

A viszonylag kis minta alapján egyébként valószínű, hogy nem minden követő egyetlen forrásból érkezett, találtunk például egy teljesen valódi indonéziai profilt és egy vélhetően lopott fiókot is, amin a szokásos tizenöt poszt mellett egy tavaly szeptemberi fotó is volt, rajta teljesen más emberekkel.

A magyar Instagram legnépszerűbb arcai között Rubint rejtélyes növekedéséhez hasonlót nem igazán lehet találni – frissítés: bár ahogy arra egy olvasónk felhívta a figyelmünket, az elmúlt három hónapban Vasvári Vivien is durván 400 ezer követőt szerzett, ráadásul a nagy részét egy hónap alatt, ami minimum szokatlannak tűnik –, mások mellett Kasza Tibi, Majka, Körcsönyei Polly és Tóth Gabi görbéje is normálisnak mondható, kiugró értékek nélkül.

Az is árulkodó, hogy míg a legtöbb nagy szereplőnek a normális, 1 és 5 százalék közötti sávban mozog az interakciós rátája, addig Rubint Rékának jelenleg 0,25 százalékos, ami még a legtöbb felmérés alapján legendásan sok kamukövetővel rendelkező Kim Kardashian 0,53 százalékánál is sokkal rosszabb. A Social Blade persze csak az előző tizenhat képes posztot nézi, de ez a szám annyira alacsony, hogy nehéz lenne rossz sorozatnak betudni a dolgot.

Akkor most mi ez az egész?

Erre a kérdésre csak Rubint Réka vagy a közösségi oldalait kezelő stábja (ha van neki olyan) tudna válaszolni, a cikkünk megjelenéséig azonban nem reagáltak a megkeresésünkre. Rubinttól azt kérdeztük, vásároltak-e követőket, és ha igen, miért és mennyi pénzért, illetve hogy korábban vásároltak-e már követőket, és ha igen, annak milyen hatása volt az interakciókra, az organikus növekedésre és a későbbi szponzori megállapodásokra.

A fitneszgurutól emellett azt is megkérdeztük, hogy ha nem ők állnak a csodába illő növekedés mögött, akkor milyen lépéseket terveznek, és értesítették-e már az Instagramot az esetről. Erre az eshetőségre azért kérdeztünk rá, mert ahogy fentebb is írtuk, igazából az égvilágon semmi nem indokolja, hogy Rubint Réka hirtelen 200 ezer követőt vegyen magának öt nap leforgása alatt, negatívumai viszont az esetleges sajtóvisszhangon túl is lehetnek a dolognak, ezért az sem zárható ki, hogy valaki kamukövetők hadát uszította rá az oldalára.

Amennyiben Rubint Réka válaszol, beszámolunk róla.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!