Szakszervezetet akartak alapítani a Tesla-dolgozók, erre kirúgták őket

2023. február 16. – 17:49

Másolás

Vágólapra másolva

Most kivételesen nem a Twittertől rúgtak ki megkérdőjelezhető módon módon embereket, hanem Elon Musk másik cégétől, a Teslától. Több mint 30 dolgozót rúgtak ki a Tesla buffalói gyárából, miután nemrég bejelentették, hogy szakszervezetet alakítanak, és csatlakoznak egy nagyobb érdekvédelmi ernyőszervezethez, írja a Reuters.

Közben egy köremailben megtiltották a dolgozóknak, hogy felvegyék a munkahelyi megbeszéléseket a résztvevők hozzájárulása nélkül. Az erről beszámoló Workers United Upstate New York nevű szervezet szerint mindez szembemegy a szövetségi törvényekkel.

Azt korábban is lehetett tudni, hogy Elon Musk nem igazán van oda a szakszervezetekért: 2018-ban például részvényeik elvesztésével fenyegette meg a szakszervezet alapításán gondolkodó Tesla-dolgozókat.

A Tesla tulajdonosa mostanában azzal került be a hírekbe, hogy kirúgta a Twitter egyik vezető mérnökét, mert kevesebben olvassák mostanában a tweetjeit. Azóta Musk tweetjei elárasztották a közösségi platformot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!