Elon Musk pár napja kiborult, hogy nem látják elegen a posztjait, most a csapból is ő folyik a Twitteren

2023. február 14. – 12:29

Másolás

Vágólapra másolva

Miután pár napja Elon Musk kirúgta az egyik vezető mérnökét, mert az felvetette, hogy azért látják kevesebben Musk posztjait, mert kevesebb embert érdekel, a maradék mérnök a jelek szerint észbe kaphatott, Musk tweetjei elárasztották a közösségi platformot – írja a The Verge.

Muskot annyira aggasztotta, hogy az utóbbi időben kevesebben reagáltak a bejegyzéseire, hogy múlt héten egy megbeszélést is összehívott a Twitter főhadiszállásán, hogy a platform munkatársai magyarázatot adjanak a jelenségre. Itt vetette fel az egyik vezető mérnök, hogy előfordulhat, hogy az algoritmus meghibásodásánál egy sokkal egyszerűbb magyarázat is lehet a problémára: kevesebb embert érdekelnek Musk tweetjei.

Musk ott helyben ki is rúgta a mérnököt, a jelek szerint pedig azóta tekerhettek is egyet az algoritmuson, egyre többen vették ugyanis észre, hogy az excentrikus dollármilliárdos posztjai újra és újra felbukkanak a hírfolyamukban.

Kíváncsiságból én is leteszteltem, a Twitterre belépve Musk ízléses posztja fogadott – ami egyben bizonyította, hogy a Twitter-tulajdonos nagyon is tisztában van azzal, mi történik éppen a platformon:

Egy frissítés után a cégvezető egy másik posztja jelent meg a hírfolyam tetején, ez:

De nem csak a bejegyzései, a válaszai és a retweetjei is megjelennek mindenki hírfolyamában, a Verge szerint olyanokéban is, akik nem is követik Musk Twitter-fiókját.

Kedd kora reggel Musk egy olyan bejegyzést is közzétett, amiben azt írta: „Legyetek résen, amíg kijavítjuk az ööh…. algoritmust”. Pár napja pedig arról írt, kezelik a láthatósági problémákat, amik miatt – állítása szerint – a bejegyzései 95 százaléka nem jutott el a követőihez.

Szerencsére Musk sem tölti minden idejét a Twitteren lógva, ott volt például a vasárnapi Super Bowl-on is, ahol Rupert Murdoch ausztrál–amerikai médiamogul és lánya, Elizabeth Murdoch társaságában élvezte a meccset. Murdoch a tulajdonosa többek között a jobboldali Fox tévécsatornának is. A médiamilliárdos és Donald Trump akkori elnök megromló viszonyáról 2020-ban ebben a cikkben írtunk részletesen.

Nem könnyű röviden összefoglalni, mekkora ámokfutást rendezett Musk, mióta tavaly októberben megvette a Twittert 44 milliárd dollárért, de azért ebben a cikkben kísérletet tettünk rá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!