Párbeszédre hívja az Európai Parlament Elon Muskot

2022. december 19. – 19:41

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Politico által megszerzett levél szerint párbeszédre hívta az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola a Twitter újdonsült tulajdonosát, Elon Muskot. Metsola egy őszinte és a nyilvánosság előtt zajló diskurzust szeretne Brüsszelben Muskkal és az Európai Unió jogalkotóival.

A levélben Metsola arról ír, hogy a Twitter központi szerepet játszik az Európai Unió demokratikus életében és a civil diskurzus létrehozásában, ezért nem szabad, hogy a gyűlöletbeszéd, választási beavatkozás és dezinformáció katalizátorává váljon. Metsola bízik benne, hogy Musk elfogadja a meghívást.

Musk hatalomátvétele a Twitternél egészen katasztrofálisan sikerült eddig, gyakorlatilag mindennap derülnek ki egészen kellemetlen ügyek a céggel kapcsolatban, és maga Musk is egyre megosztóbban bánik a frissen szerzett hatalmával, bár legutóbb egészen veszélyes vizekre evezett: megszavaztatta a Twittert, hogy maradjon-e a cég vezérigazgatója. A felhasználók több mint fele nem akarja, hogy Musk maradjon, így most épp úgy áll a helyzet, hogy a vállalkozó vagy lemond a dollármilliárdokért vásárolt cége irányításáról, vagy bevállalja az újabb arcvesztést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!