Világszerte akadozott a Gmail

2022. december 10. – 16:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat délután a világ több országában arról számoltak be a felhasználók, hogy probléma volt a Google levelezőrendszerével, a Gmaillel. Úgy tűnt, a szolgáltatás széles körű problémákkal küzdött, az első jelentések szerint több százezer fiók volt érintett.

A jelenségről brit és izraeli oldalak is beszámoltak. Azt írták, a felhasználók a szokásos módon tudtak leveleket küldeni, de a címzettek nem vagy csak késve kapják meg azokat.

A Google később közleményt adott ki a hibáról. Ebben az írták, hogy a felhasználók késedelmet tapasztalhattak az emailek kézbesítésében. „Mérnöki csapatunk folytatja a probléma kivizsgálását” – írták, majd egy későbbi frissítésben azt közölték, hogy a hibát kijavították, és most a kézbesítetlen levelek elmaradásával foglalkoznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!