A Renault két típussal éleszti fel olcsóautós hagyományait

2022. október 17. – 16:56

A Renault két típussal éleszti fel olcsóautós hagyományait
Most még csak koncepcióautó, de hamarosan gyártani fogják a Renault miniterepjáróját, a 4-et. Fotó: Renault Group

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a Renault hatvanas évek elején bemutatott, olcsó tömegautója, a 4-es nem vált akkora legendává, mint a Volkswagen Bogár, a kiviteltől függően 600-750 kilós, ötajtós, csapott hátú francia kisautó szintén fontos autóipari mérföldkőnek tekinthető, hiszen gyártása kilencvenes évekbeli befejezéséig mintegy nyolcmillió példány készült belőle a világ különböző üzemeiben, a francia központon kívül Algériában, Marokkóban, sőt, Spanyolországban, Írországban és Uruguayban.

A 4-gyel időbeli átfedésben kínált Renault 5, vagy a későbbi Twingo egyaránt remek példák arra, hogy a korszaktól függetlenül nagy szükség van olcsó és egyszerű típusokra, ezért a Renault úgy döntött, teljesen új konstrukciókkal idézi fel a közkedvelt minimalizmust, és 2024-től, illetve 2025-től piacra dobja a Renault 5, illetve a Renault 4 új generációit. Az előbbi fiatal vásárlókat célzó városi modell lesz, az utóbbi viszont enyhén emelt karosszériával készül, és bár ettől nem lesz igazi terepjáró, őséhez hasonlóan gond nélkül boldogul majd rossz minőségű, bakhátas utakon is.

Alig több mint négyméteres hosszúságával a városi kisautók kategóriájába tartozik, de az új R4 fontosabb küldetése az autószkeptikus fiatalok meghódítása is – Fotó: Renault Group
Alig több mint négyméteres hosszúságával a városi kisautók kategóriájába tartozik, de az új R4 fontosabb küldetése az autószkeptikus fiatalok meghódítása is – Fotó: Renault Group

A héten zajló Párizsi autószalonon kiállított 4ever Trophy koncepcióautó mindössze 4160 milliméter hosszú, és küllemében 95 százalékig azonos a szériagyártásra szánt konstrukcióval. A maradék öt százalékot alighanem a Trophy-kivitel sárvédőív-szélesítései, a 19 colos önfelfújó kerekek, vagy éppen a szénszálas hátsó- és tetőcsomagtartó teszik ki. Gyanús, hogy a most még csak óvatosan mutogatott beltéren szintén rengeteget dolgoznak majd, mielőtt három éven belül elindítják az új Renault 4 összeszerelését a márka maubeuge-i üzemében, ahol már most is elektromosautó-részegységeket állítanak elő.

A Renault a kilencvenes évek elejéig gyártott 5-öst is feltámasztja. Ez jobban hasonlít névadójára, és majdnem olyan kicsi is lesz, mint az eredeti R5 – Fotó: Renault Group
A Renault a kilencvenes évek elejéig gyártott 5-öst is feltámasztja. Ez jobban hasonlít névadójára, és majdnem olyan kicsi is lesz, mint az eredeti R5 – Fotó: Renault Group

A következő évek francia miniautója ugyanúgy a CMF-BEV platformra épül majd, mint még egyszerűbb rokona, a Renault 5. A koncepcióautóként már korábban bemutatott típus, a Cliónál és kategóriatársainál lényegesen rövidebb lesz, kevesebb mint négyméteres hosszával a városi minik közé tartozik, ugyanakkor a két újdonságba szánt 42 kilowattóra kapacitású akkumulátor, illetve az első kerekeket hajtó 100 kilowatt (136 lóerő) teljesítményű villanymotor elég lendületessé teszik a két Renault-t, amelyek ideális esetben, két feltöltés közt akár 400 kilométert megtehetnek.

A Renault 5 Turbo 3E jóval több, mint amit közúton el lehet képzelni, vagyis pontosan elődei nyomában jár. Egyelőre csak kiállítási tárgy, de a cég elnöke lelkesen keresi a megvalósítás lehetőségét – Fotó: Renault Group
A Renault 5 Turbo 3E jóval több, mint amit közúton el lehet képzelni, vagyis pontosan elődei nyomában jár. Egyelőre csak kiállítási tárgy, de a cég elnöke lelkesen keresi a megvalósítás lehetőségét – Fotó: Renault Group

Iparági örömforrásként Párizsban egy olyan R5-változatot is bemutatott a Renault, amely kifejezetten az évtizedekkel ezelőtt, az akkori Renault 5-tel elért sportsikereire épít, ám a Renault 5 Turbo 3E megvalósításának esélyei lényegesen kisebbek. A 380 lóerős, 700 newtonméter legnagyobb forgatónyomaték leadására képes, hátsókerék-hajtású villany-versenyautóba szintén apró (42 kWh-s) akkumulátor kerül, és Luca de Meo, a Renault konszern elnöke a kiállításon úgy nyilatkozott, hogy még keresik a lehetőségeket a működőképes példány gyártására, amelyet akár a Monte Carlo Ralin indítanának. Ehhez a cég akár maga teremtene forrást, végső esetben viszont közösségi gyűjtést indítanak.

Az előzetes bemutatókon hagyományosan nem közölnek árakat az autógyártók, de a brit Autocar becslése szerint a Párizsi Autószalonon bemutatott Renault 4 végleges változata 25 ezer fonttól (átszámítva 12 millió forint), az olcsóbb, egyszerűbb és kisebb R5 pedig mintegy 8-10 millió forintnak megfelelő összegért jelenhet meg a kínálatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!