Atomjaira szedték az iPhone 14-et, hogy kiderüljön, mennyibe kerül valójában a gyártása

2022. október 9. – 10:08

Másolás

Vágólapra másolva

A Nikkei Asia, Japán legnagyobb, nemzetközi piacra szánt, angol nyelvű gazdasági lapja. Évek óta nagy sikerrel futó cikksorozata szétszedni a legapróbb alkatrészekre az újonnan megjelent okostelefonokat, és kiszámolni azok árai alapján, hogy mennyibe kerülhet a gyártásuk. Most az új iPhone-generáció volt soron, azon belül is a csúcsmodell, a 14 Pro Max. A 128 gigás alapmodellt boncolták fel, aminek az amerikai ára 1099 dollár. (A Telex tesztjét egyébként itt olvashatja róla.)

Az analízis vége az lett, hogy alkatrészárban 501 dollárba kerül az Apple-nek egy darab iPhone 14 Pro Max. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez csak becslés, hiszen azt természetesen nem tudhatjuk, hogy az egyes alkatrészgyártóktól és beszállítóktól milyen mennyiségi kedvezményeket tud kicsikarni a cég. Azt is fontos látni, hogy ez csak az anyagár, ehhez még hozzáadódik maga az összeszerelés ára, a logisztika, csomagolás, marketing, ott van az egész mögött a kutatás-fejlesztés költsége, a viszonteladók és boltok árrései, a különféle adók, stb. Tehát azt ugyan kimondhatjuk, hogy alkatrészárban nagyjából a bolti ár felébe kerül egy új iPhone (pontosan 45,6%-ába), ez azért nem jelenti azt, hogy 100%-os haszonnal adja a telefonokat az Apple.

Az 501 dolláros ár egyébként váratlanul magasnak számít, a Nikkei elemzései az utóbbi években tipikusan 400-450 dollár közé hozták ki az aktuális iPhone-csúcsmodell árát. Az idei ugrást leginkább az új processzor, az A16 Bionic váratlanul magas, 110 dolláros ára okozza, ami több mint a duplája a tavalyi A15-ösének (ez rögtön meg is magyarázza, hogy miért csak a Pro modellek kapták meg idén az új csipet, a sima 14-esek pedig csak a tavalyit).

Érdekesség, hogy származási országokra lebontva a hazai, vagyis amerikai származású alkatrészek adják az ár legnagyobb hányadát, 32,4%-ot. Tavaly még a dél-koreai beszállítók voltak az első helyen (ez egyébként jellemzően az Apple legnagyobb riválisát, a Samsungot takarja, ami többek között az iPhone-ok érintőképernyőit és memóriacsipjeit gyártja). Idén már csak az alkatrészár negyede megy dél-koreai cégeknek, 11% a japánok, 7% a tajvaniak, és mindössze 4% a kínai gyártók részesedése.

Az adatokból mindenesetre az látszik, hogy az Apple-nek a szokásosnál többe kerül az aktuális iPhone-csúcsmodell gyártása, a fogyasztói árat viszont nem emelték (mármint az eredeti, amerikai árat, a forintárfolyam beomlása miatt elszállt hazai árakat most ne keverjük ide) – ebből az következik, hogy a telefoneladások árrését kicsit lejjebb engedték. Olyan nagyon azért nem kell sajnálni őket a derékszíj meghúzása miatt, van honnan engedni: a legutóbbi negyedévben 20 milliárd dollár körüli profitot termelt a cég, pedig akkor nem is dobtak piacra új telefont.

Az iPhone-ok termelte profitot egyébként szépen illusztrálja egy másik, hasonló alkatrészáras elemzés, amiben egy idei androidos csúcskészüléket, a Xiaomi S12 Ultrát szedtek szét. Az analízis arra jutott, hogy a fogyasztói ára ugyan jó 200 dollárral van az új iPhone alatt, az alapanyagára egy kicsit még magasabb is – és vélhetően még ezzel együtt is van rajta némi nyeresége a gyártónak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!