A Maserati utolsó benzines és első elektromos sportautóját Ferrari-áron adják

2022. október 03. – 16:33

frissítve

A Maserati utolsó benzines és első elektromos sportautóját Ferrari-áron adják

Másolás

Vágólapra másolva

Nemcsak benzines, de elektromos kivitelben is gyártani fogják a Maserati új sportkupéját, a GranTurismót, amely mindkét hajtástípus előnyeit okos megoldások sorával aknázza ki, viszont 200 ezer eurót kell fizetni érte.

Az egykor versenysikereivel azonosított Maserati nem sportautóinak, inkább a Levante szabadidő-autónak (SUV-nek) köszönheti, hogy 2017-ben sikerült több mint 50 ezer autót eladnia. Később egy kisebb családi modellel a Grecale-lel lépett tovább ezen a vonalon a történelmi olasz márka, és bár tavaly feleződött a darabszám, mostanra elkészült a GranTurismo sportkupé, amely több mint három évvel elődje eltűnése után kerül gyártásba, és 200 ezer eurós árával annyiba kerül majd, mint egy hasonló kategóriás Ferrari.

A 2+2 üléses kupé egyszerre követi a sportautó-gyártás eddigi, benzinmotoros hagyományait, és lép át a villanyautók korszakába, hiszen szokatlan módon mindkét hajtáslánccal kapható lesz. A Folgore (magyarul villám) elnevezésű változatba három villanymotor kerül, amelyek közül egy az első, kettő a hátsó kerekeket hajtja. Folyamatos teljesítményük 749, a csúcsteljesítmény 1200 lóerő, amellyel a Maserati a legerősebb szériagyártású villanyautókhoz mérheti magát, igaz, az elektromos Maserati több mint 2,2 tonnás tömege sem hétköznapi.

Mivel a benzines és elektromos autók felépítése, valamint a hajtásláncok helyigénye alapjaiban tér el egymástól, a Maserati érdekes kompromisszumot kötött. A Folgore 83 kilowattóra elérhető kapacitású akkumulátorcsomagját nem a padló síkjában helyezték el, mint például a Teslákban, hanem T-alakban, az autó első felében. Egy része benyúlik a kardánalagútba, nagyobbik hányada viszont a motortérbe, vagyis az autó orrába kerül, ahol a benzines kivitelben a hathengeres turbómotor és a váltó található.

Egyetlen feltöltéssel 450 kilométer hatótávolságot ígér a villanyos Maserati, és gyorstöltéssel, öt perc alatt akár száz kilométer megtételéhez szükséges energiát szívhat majd fel. Az ügyesen elhelyezett akkucsomag miatt a Maserati teljes magassága mindössze 1353 milliméter, és utasai is alacsonyan ülnek, ami a vezetési élmény, illetve a GranTurismo útfekvése miatt kulcskérdés.

A GranTurismo lehet az utolsó benzines Maserati, de már ebből is elektromos a csúcskivitel Fotó: Aldo Ferrero / Fede e Dani
A GranTurismo lehet az utolsó benzines Maserati, de már ebből is elektromos a csúcskivitel Fotó: Aldo Ferrero / Fede e Dani

Nemcsak az alapkarosszéria köti össze az elektromos Folgore-t, és a kétféle benzines kivitelt, hanem az ár is, hiszen mindhárom verzió 200 ezer euró körüli összegért (átszámítva, 84 millió forint) lesz kapható a gyártás jövő évi indulásakor. Ez 50 ezer euróval több, mint amennyiért a 2007-ben bemutatott előző generációt kínálták, amit nem csak az alapanyagok drágulása magyaráz, hanem az is, hogy minden gyártó keményem megküzd a környezetvédelmi előírásokkal, ami a fejlesztési költségeket is jelentősen növeli. Hogy ez az ár sok-e vagy kevés, azt nehéz megítélni, hiszen az új Maserati riválisai, például a Ferrari Roma, vagy az Aston Martin DB11 is hasonló összegbe kerül, ráadásul a GranTurismo lehet az utolsó olyan új Maserati, amelyet benzines kivitelben is gyártanak majd.

A kétféle V6-os orrába a márka saját fejlesztésű és gyártású, Nettuno nevű ultrakompakt motorja kerül. A kisebb teljesítményű verziót Modenának nevezik, ez 490 lóerős, míg az erősebb, a Trofeo 550 lóerős lesz. Mindkét benzines GranTurismo kevesebb mint négy másodperc alatt gyorsul nulláról száz kilométeres sebességre (az elektromos kivitel 2,7 másodperc alatt éri el a százas tempót), illetve képesek lesznek átlépni a 300 km/órát, miközben 1795 kilós tömegükkel a legkönnyebb négyüléses kupék lesznek a kínálatban.

Mivel a 2019-ben megszüntetett előző GranTurismóból ismert V8-as kikerült a gyártási programból, a hathengeresek jelentik a benzinkorszak utolsó nagy dobását a cégnél. A Maserati elnöke, Davide Grasso idén márciusban jelentette be, hogy az 1914-óta létező olasz márka 2030-ban teljesen felhagy a belső égésű motoros autók gyártásával.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!