Letartóztathatták a hekkert, akit a GTA VI kiszivárogtatásával gyanúsítanak

2022. szeptember 23. – 21:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek délután jelentette be a londoni City rendőrsége, hogy csütörtök este hekkelés gyanúja miatt letartóztattak egy 17 éves fiatalt Oxfordshire-ben, aki azóta is őrizetben van. Az ügy már ez alapján is érdekesnek tűnik, egy korábban a Reutersnél is dolgozó újságíró, Matthew Keys forrásai szerint viszont konkrétan a Rockstar Games ellen elkövetett múlt heti támadásért és a még fejlesztés alatt álló GTA VI kiszivárogtatásáért felelős hekkert fogták el tegnap. Keys szerint a fiatal a Lapsus$ néven ismert hekkercsoporthoz tartozik, és saját bevallása szerint köze lehetett az ugyancsak múlt heti, az Uber rendszereibe történt behatoláshoz is.

Múlt vasárnap mi is megírtuk, hogy a közösségi oldalakon olyan videókat tettek közzé, amelyeken a még készülő Grand Theft Auto VI fejlesztői környezetben zajló végigjátszásainak tűntek. A videókat a GTAForumsra feltöltő teapotuberhacker nevű felhasználó azt állította, hogy közvetlenül a fejlesztő Rockstar belső csatornáiról töltötte le ezeket, ami egy elég komoly hekkelésre utalt, ekkor azonban még nem volt egyértelmű, hogy valódi felvételekről van-e szó. A Rockstar aztán hétfőn közleményben tudatta, hogy valóban támadás érte a rendszereiket, a közzétett felvételeket így töltötték le, vagyis beismerték, hogy valóban a GTA VI egy nagyon korai verzióját lehetett mozgásban látni.

Ahogy azt sok szaklap, köztük például a PC Gamer is kiemelte, ez így minden idők egyik legnagyobb szivárgásának számít, a játékot kiadó Take-Two Interactive pedig nagy erőkkel elkezdte eltakarítani a videókat és képeket az internetről – vagy legalábbis annak azon részéről, ahol a legtöbb ember elérheti ezeket –, a szellem viszont már kibújt a palackból. Így például egy csomó korábbi pletyka bizonyosságot nyert a játékkal kapcsolatban, és arról is szerteágazó diskurzus indult, hogy érdemes-e azon felháborodni, hogy mennyire bénán nézett ki a játék a kiszivárgott felvételeken (spoiler: nem, a korai verziók mindig borzalmasan néznek ki).

Az igazán érdekes viszont természetesen az volt, hogy a hekker mihez kezd a szivárogtatás után, ez pedig nem sok jóval kecsegtetett, ugyanis azt állította, hogy a GTA V és a GTA VI forráskódja is a birtokában van, és egyes források szerint azzal is fenyegetőzött, hogy hacsak nem fizetnek neki, közzéteszi ezeket. Ez többek közt azért is lett volna igazi rémálom a Rockstar számára, mert a forráskódból sokkal több minden derülhetne ki a játékról, de példaként lehet felhozni azt is, hogy ennek birtokában sokkal könnyebben lehetne például csalásokat gyártani a szóban forgó játékhoz. Ez végül nem következett be, de a fejlesztő így is óriási károkat szenvedett a szivárgás miatt, mind pénzügyileg, mind pedig presztízsben, a felvételek fentebb már taglalt minősége miatt.

A buliba aztán hamarosan az FBI is beszállt, miután a hekker azt állította, hogy az Uber elleni múlt heti támadásért is ő a felelős. Az Uber közleményében arról is írt, hogy a hekker a Lapsus$ nevű hekkercsoport tagja, amely visszatérően ugyanazzal a módszerrel jut be a jellemzően nagyvállalati áldozatainak rendszereibe. A Guardian cikke szerint mindkét esetben a vállalati környezetben előszeretettel használt kommunikációs platform, a Slack volt a fő célpont, innen szerezte meg a támadó az érzékeny adatokat, az Uber esetében pedig az egész hálózathoz adminjogokat tudott adni magának. A Lapsus$ kapcsán korábban is többször felmerült már, hogy nagyon fiatal hekkerek töltenek be prominens szerepet benne,

a PC Gamer cikke szerint márciusban egy 16 éves fiatalt is letartóztattak, aki a gyanú szerint a szervezet vezetője lehetett, de az egyelőre nem egyértelmű, hogy van-e összefüggés a két eset között.

Egyelőre hivatalosan azt sem lehet tudni, hogy tényleg azt a fiatalt tartóztatták-e most le, akit a Rockstar és az Uber meghekkelésével gyanúsítanak, de a rendelkezésre álló információk alapján nagyon valószínű, hogy ez a helyzet. Az is sokat elmond, hogy Joe Tidy, a BBC újságírója a brit szabályozás miatt ugyan a letartóztatás tényén túl egyelőre nem írhatott semmit, annyit leszögezett, hogy nagyon fontos ügyről van szó. Vádról egyelőre természetesen nincs hír, így arra még várni kell, hogy kiderüljön, pontosan ki került most őrizetbe, ahogy arra is, hogy a támadásokért kizárólag ő a felelős, vagy többen követték el ezeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!