Miért csinál magából kiborgot az RTL műsorvezetője?

„Be lesz téve egy csip a kezembe, ami külföldön eléggé elterjedt, Magyarországon eddig három embernek van ilyen, én leszek a negyedik. Nem nyomkövető, egy olyan csip, ami össze van kapcsolva egy applikációval, és igazából tudsz fizetni, vagy ki tudod nyitni vele a kocsidat, csomó minden ilyen dolog”

– mondta el Schumacher Vanda szerdán az RTL reggeli műsorában.

Nem csoda, ha ennek nyomán önben is felmerültek olyan kérdések, hogy

• ki az a Schumacher Vanda (a BeleValóVilág műsorvezetője, többek közt);
• tényleg ő lesz-e a negyedik ember az országban, akibe csipet ültetnek (fene se tudja, mi biztosan kettőről tudunk – köztük egy volt kollégánkról –, szóval akár még igaz is lehet);
• jó-e bármire a csip (az általa is felsorolt dolgokra biztos, de sok értelme így sincs); vagy hogy
• újdonság-e az ilyesmi (egyáltalán nem).

Mi ez a mikrocsip?

A mikrocsipekről az elmúlt évek tébolya nyomán a legtöbb embernek valószínűleg egyből a koronavírus elleni oltásokhoz kapcsolódó, teljesen értelmetlen összeesküvés-elméletek jutnak eszébe, ami persze nem is meglepő. Az oltási programok felpörgetése után hónapokig kiirthatatlan volt az a konteó, hogy a vakcinák mögött Bill Gates áll, aki ezzel akar mikrocsipeket juttatni az emberekbe, hogy mágneses legyen a kezük, meg hogy titokban követhesse őket a globális elit, a háttérben pedig az illuminátusok mozgatják a szálakat. Ez nyilvánvalóan hatalmas hülyeség,

amit a legjobban talán a valóságban már hosszú évtizedek óta létező, emberbe helyezhető implantátumok bizonyítanak a legjobban.

Az első ismert ember, aki kiborgot csinált magából (azaz gépi összetevővel turbózta fel a testét), a Readingi Egyetem kibernetikával foglalkozó professzora, Kevin Warwick volt, akinek az alkarjába 1998. augusztus 24-én ültettek be egy rádiófrekvenciás mikrocsipet. Az Independent korabeli cikke szerint ezt nagyjából pont ugyanolyan dolgokra lehetett használni, amikről Schumacher is beszélt – lámpák kapcsolgatására, ajtónyitogatásra, liftek kezelésére. Az egész nagyjából olyan, mint egy okoskártya, amit legfeljebb úgy lehet otthon felejteni, ha elfelejt ébresztőt állítani az ember, és két órával később kel fel reggel.

Warwick kísérlete mindenképpen érdekes volt, hiszen már akkor sikeresen kapcsolgatta a lámpákat és nyitogatta az ajtókat a mikrocsippel – mígnem kilenc nap után eltávolították belőle –, de azt nehezen lehetne mondani, hogy a kutató ezzel trendet teremtett volna. A következő évtizedekben egy rakás technológiai újdonság jelent meg az okostelefonoktól a kriptovalutákig, az emberbe ültethető mikrocsipek viszont nem sokat fejlődtek. A Kaspersky 2015-ben rizsszemméretű RFID-s (rádiófrekvenciás) mikrocsipeket ültetett a bátor vállalkozók bőre alá a berlini IFA-n, de a beszámolók szerint a csipeken ekkoriban még mindig csak durván 880 byte adatot lehetett tárolni, ami továbbra is csak ajtónyitogatáshoz és hasonló trükkökhöz volt elég.

A svédeknél működik

Az utóbbi években amúgy történtek előrelépések, akár olyan csipeket is rendelhet már az ember, amikkel fizetni is lehet, a dán BiChip újgenerációs csipjeit több mint 7 méterről is be lehet olvasni. Miután a csip NFC-s okostelefonokkal is leolvasható, tárolhatjuk rajta például az egészségügyi adatainkat, a Twitter-fiókunk linkjét vagy éppen a nevünket is, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal lebetűzni, mikor ügyeket intézünk, vagy üzleti tárgyalásra megyünk. Az viszont kérdéses, hogy ennek mennyi értelme van: utóbbi két esetben sem biztos, hogy egyszerűbb a kezünket huzigálni egy másik ember telefonja előtt,

egy egészségügyi vészhelyzetben meg aztán pláne nem reális, hogy a helyszínre siető orvos a telefonjával tapogasson le minket, hátha van valahol egy mikrocsip a testünkben.

Erre persze könnyen lehet azt mondani, hogy még nem várható el ez, de majd ha elterjed a technológia, magától értetődő lesz. Ehhez jó példa lehet a svéd helyzet, ahol már a 2010-es évek közepe óta népszerűek a mikrocsipek, több tízezren kértek már ilyet, és egy rakás svéd cég foglalkozik ilyesmivel a Biohax Internationaltől a DSruptive nevű startupig, ami éppen a világ első, testhőmérséklet mérésére is alkalmas implantátumával hirdeti magát. Az NPR 2018-as cikke szerint a svédek mindenfélére használják ezeket, az autentikációtól a közösségi médiás profilok és vész esetén értesítendő személyek adatain át egészen az e-jegyekig.

A Biohax International alapítója, Jowan Österlund akkor arról is beszélt a lapnak, hogy a csipek a különféle tokenek, kártyák és proxyk kiváltásával áramvonalasítják az életüket. Österlund szerint azt is fontos kiemelni, hogy Svédország különleges helyzetben van: a kilencvenes évektől élen jártak a digitális átállásban, így az úttörő technológiákat sem utasítják el, valamint szinte egyáltalán nem használnak készpénzt, így nagyobb az igény az érintésmentes megoldásokra. Másrészt pedig az adataik biztonságát sem féltik annyira, mert nagyon bíznak az azokat kezelő entitásokban, és egyébként is hozzá vannak szokva, hogy megosszák őket.

Ennek fényében nem meglepő, hogy az SJ nevű svéd vasúttársaság már 2017-ben lehetővé is tette a kiborgoknak, hogy mikrocsippel érvényesítsék a jegyüket a vonatokon. Stephen Ray, a társaság szóvivője akkor arról is beszélt, hogy nem volt zökkenőmentes a dolog, mert a mikrocsipeket beolvasó ellenőrök eszközein gyakran az utas LinkedIn-profilja jelent meg jegy helyett. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy gyorsan sikerült orvosolni a problémát. De az is jól mutatja a svédek hozzáállását, hogy amikor még a konteós körökön kívül is pörgött az oltással beadott 5G-csipek mítosza, az Epicenter nevű cég gond nélkül demózott egy Covid-igazolványt kiváltó, bőr alá ültethető implantátumot.

Kollégánk, a kiborg

Az Indexen annak idején többször is foglalkoztunk az ilyen mikrocsipekkel, egykori kollégánk, Tóth Balázs egészen odáig ment, hogy a 2017-es IFA-n benevezett a Digiwell szolgáltatására, és kért egy rádiós csipet a bőre alá. Az akkor született cikk alapján a lehetőségek kínálata elméletben már elég bőséges volt, de az már egészen más kérdés, hogy pontosan mit lehetett egyszerűen megvalósítani a felsorolt dolgok közül. Ahogy a svéd példából is látszik, elméletileg lehet digitális kulcsokat, névjegykártyákat, beléptetőkódokat, GPS-koordinátákat, orvosi adatokat tárolni egy ilyen mikrocsipen, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy automatikusan gördülékeny lesz a használata.

Volt kollégánk érezhetően nem lelkesedik annyira a mikrocsipjéért, mint az NPR által megkérdezett svédek, szerinte most sincs sokkal több értelme az egésznek, mint öt éve. Mint mondta, nem volt türelme ahhoz, hogy lámpakapcsolgatásra, autóbeindításra vagy a beléptetőkártyák kiváltására alkalmassá tegye a mikrocsipjét, helyette igazán cyberpunkos megoldással egy, a barátnőjének írt verset tárol rajta. Pozitívumként kiemelte, hogy a behelyezés óta nincs vele semmi baja, és a tartalma is könnyen írható egy mobilos alkalmazással. Azt is hozzátette, hogy egy rakás különféle csip létezik, különböző rádiós interfészekkel, ami nagyban befolyásolja azt, hogy mihez lehet egyszerűen használni őket, de

hiába tudna egy másik csipet potenciálisan sokkal jobban kihasználni, megelégszik a mobilos fizetéssel, és legközelebb akkor tervez implantátumot, ha negyven év múlva szüksége lesz egy pacemakerre.

Balázs azt mondta, ő saját magán kívül még egy magyart ismer, akinek a testében van mikrocsip (az övében, mondjuk, rögtön kettő is), így két magyarról tudunk biztosan. Ez ugyan nem erősíti meg Schumacher Vanda azon állítását, hogy ő lesz mindössze a negyedik mikrocsipes magyar, de nem is cáfolja.

Azt, hogy a mikrocsipekkel sokat lehet bíbelődni, az ilyen implantátumokat áruló Dangerous Things honlapján is jól látni. Itt van például ez a fórumposzt arról, hogy hogyan lehet a csipeket az otthonunkba való bejutáshoz és az autónk indításához használni. Előbbi annyira nem bonyolult – bár zárat kell cserélni, ami nem mindig megoldható, és egyébként is, ennyi erővel vehetünk egy okoszárat is –, utóbbi viszont már igen, kivéve, ha Teslát vezet az ember. Ha hagyományos kulccsal indul az ember kocsija, akkor lényegében minden létező rendszert meg kell buherálni, és a „kulcsmentes” autóknál is elég összetett a folyamat.

Annak ellenére tehát, hogy a mikrocsipek kényelmi szempontból ránézésre előrelépést jelentenek – még ha az egésznek nincs is sok értelme –, a valóságban inkább afféle hobbinak mondható a dolog, ahol a biohekkelés után a környezetünket is meg kell hekkelni, hogy egy kicsivel jobb legyen az életünk. Persze elképzelhető, hogy a jövőben odáig fejlődik a technológia – és az elfogadottsága is –, hogy teljesen megváltozik a helyzet, pláne úgy, hogy Elon Musk neurotechnológiai cége, a Neuralink már kísérleti igazgatót keres, és elméjével pongozó majmot mutogat. Ahogy viszont arra a Verge 2017-es cikke is rámutatott, a közeljövőben valószínűbb, hogy a mikrocsipes biohekkelés megmarad DIY-hóbortnak, az áttöréseket pedig a viselhető eszközöknél kell majd keresni.