Felturbózott iOS, brutális csip, új Macbookok – az Apple legnagyobb bejelentései

2022. június 7. – 11:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn kezdődött el az Apple éves fejlesztői konferenciája, a WWDC, és szokás szerint egy rakat kisebb-nagyobb újdonságot jelentett be a cég. A legfontosabbakat szedtük csokorba röviden a Verge gyűjtése nyomán.

Személyre szabható zárképernyővel jön az iOS 16

A mobil operációs rendszer új verziója leginkább a zárképernyőt turbózza fel: tetszőlegesen változtatható lesz a háttérkép, illetve az idő és a dátum megjelenése, de ami ennél fontosabb változás, hogy widgeteket is hozzá lehet adni, sőt egyszerre többféle zárképernyőt is be lehet állítani, és a kijelzőn húzogatva váltogatni közöttük. Az értesítések is máshogyan fognak megjelenni: egyrészt a képernyő alján a teteje helyett, másrészt élő események vagy épp folyamatban lévő tevékenységek értesítéseit lehet majd rögzíteni és közvetlenül a zárképernyőről kezelni.

Forrás: Apple
Forrás: Apple

Az iOS ősztől lesz elérhető, nagy valószínűséggel azzal az iPhone 14-gyel együtt érkezik majd, amely az iparági pletykák szerint elsőként kaphat az androidos telefonokról már ismert mindig bekapcsolt kijelzőt és akár USB-C csatlakozót is.

Törölhetők a véletlenül küldött üzenetek

Új funkciókat kap a rendszerbe épített üzenetküldő app is: lehet majd az üzeneteket utólag szerkeszteni, sőt visszahívni is elküldés után, illetve olvasatlanra állítani, hogy később könnyebben megtaláljuk.

Forrás: Apple
Forrás: Apple

Sokkal erősebb új csip jön

Az Apple első saját tervezésű rendszercsipje az M1 volt még 2020 őszén, ennek aztán születtek különféle verziói, de most megérkezett az M2, amelyben az eredeti M1-hez képest 18 százalékkal gyorsabb processzor (CPU) és 35 százalékkal gyorsabb grafikus processzor (GPU) lesz. Mindez az Apple szerint „a legújabb tízmagos PC-laptopcsiphez” képest 1,9-szer gyorsabb teljesítményt jelent. A mesterséges intelligenciát igénylő, gépi tanulásra építő feladatokat végző neurális processzor (NPU) 40 százalékkal lesz gyorsabb.

Forrás: Apple
Forrás: Apple

Új Macbookokban debütál az M2

Az első laptop, amely megkapja az új csipet, a négyféle színben érkező új Macbook Air lesz, amelynek az amerikai piacon 1199 dollártól (közel 440 ezer forinttól) kezdődik az ára, de a magyar alapár ennél szokás szerint jóval magasabb: 599 990 forint. M2-vel jön az új Macbook Pro is, ebből a legolcsóbb változat 1299 dollár (475 ezer forint) lesz, itthon 649 990 forinttól indul.

Forrás: Apple
Forrás: Apple

A Macbookok is kapnak új rendszert

Bejelentették a Ventura fantázianevű macOS 13-at is, ennek a legfőbb újdonsága a multitasking megkönnyítésére tervezett Stage Manager, amely automatikusan rendezi a megnyitott ablakokat, és segít az átcsoportosításukban is.

Forrás: Apple
Forrás: Apple

Új órarendszer, mobilra érkező fitneszapp

Jön az Apple okosóráira a watchOS 9, olyan újdonságokkal, mint a pitvarfibrilláció figyelése vagy a gyógyszerbeszedési emlékeztetők. Az új rendszer érkezése egyúttal azt is jelentheti, hogy a cég nyugdíjazza a Watch Series 3-at, amely gyakran már így is nehézkesen frissült, de az új watchOS már eleve nem is támogatja. (Az Apple okosórái most a tavaly ősszel piacra dobott Series 7-nél járnak.)

Kapcsolódó bejelentés, hogy az eddig csak Watch-tulajdonosoknak elérhető gyári fitneszapp most már minden iPhone-ra megérkezik.

Forrás: Apple
Forrás: Apple

Mélyebb autós integráció

A Carplay nevű autós rendszer mélyebben lesz integrálható az autó kezelőfelületébe, és le is lehet rá cserélni az autó főbb funkcióiról információt adó beépített vezérlőket.

Ráér később is kifizetni

Az Apple Payjel lehetőség lesz úgy vásárolni, hogy a vételárat csak később, részletekben fizetjük ki.

Beépített adat- és áldozatvédelem

A családon vagy kapcsolaton belüli visszaélések áldozatainak szánják a Safety Check (biztonsági ellenőrzés) nevű új funkciót, amellyel ellenőrizhető, ki fér hozzá a jelszavukhoz, a kontaktjaikhoz, a helyadataikhoz, ki használta az appjaikat és hasonlók, és a hozzáférést könnyedén meg is lehet vonni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!