A Varázshajó tajkonautái fejezik be a Mennyei palota kiépítését

2022. június 5. – 09:54

frissítve

A Varázshajó tajkonautái fejezik be a Mennyei palota kiépítését
A Sencsou-14 indítása – Fotó: cnsphoto / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Kína három újabb űrhajóst küldött vasárnap az űrállomása kiépítésének befejezésére – jelentette a kínai állami sajtó nyomán az MTI. Ez a harmadik küldetés a kínai űrállomásra, a a magyar Mennyei palotát jelentő Tienkungra.

A vasárnapi kilövés után kevesebb mint tíz perccel a Sencsou-14 (Varázshajó) űrhajó levált a hordozórakétáról, és a tervezett röppályájára állt. Az űrhajó a tervek szerint Föld felett mintegy 400 kilométeres magasságban keringő, Tienkung központi moduljához csatlakozik majd. Az űrállomásra tavaly október 16-án felküldött, Sencsou-13-as misszió esetében a teljes útidő a dokkolásig hat és fél órát vett igénybe.

Az előző misszióhoz hasonlóan a három tajkonauta (kínai űrhajós) hat hónapot tölt majd az űrállomáson. Csen Tung 2016-ban 33 napot töltött az űrben a Sencsou-11-es misszió keretében, beállítva a kínai űrhajósok űrben töltött idejének korábbi rekordját, amelyet végül a Sencsou-13-as misszió tajkonautája, Vang Ja-ping döntött meg. A mostani missziónak az előzőhöz hasonlóan szintén van egy női tagja, Liu Jang, aki 2012-ben elsőként járt az űrben a női tajkonauták közül. Caj Hszü-cse, a misszió harmadik tagja első küldetésén vesz részt.

A három tajkonauta – Fotó: China Daily / Reuters
A három tajkonauta – Fotó: China Daily / Reuters

Tartózkodások idején küldik majd fel a tervek szerint az űrállomás laboratórium-moduljait, valamint egy rakományszállító űrhajót. Az előző misszióval ellentétben továbbá az űrhajósokat az űrállomáson váltja majd a következő misszió legénysége, vagyis csaknem egy héten át egyszerre hat tajkonauta tartózkodik majd az űrállomáson.

A tajkonautáknak feladatai közé tartozik egyebek mellett a robotkarok tesztelése, űrséták, valamint űrkutatási ismeretterjesztő órák megtartása kínai fiatalok számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!