5,5 millió dollárt kell fizetnie az Nvidiának a titkolózása miatt

2022. május 7. – 18:11

Másolás

Vágólapra másolva

A GPU-k, vagyis a videokártyákba való processzorok egyik legnagyobb gyártója, az Nvidia megegyezett az amerikai tőzsdefelügyelettel (SEC), hogy 5,5 millió dollárt – vagyis majdnem 2 milliárd forintot – fizet azért, mert nem tájékoztatta megfelelően a részvényeseit.

A SEC 2019-ben kezdett vizsgálódni, és arra jutott, hogy a cég szándékosan elhallgatta azt, hogy 2017-es bevételeire milyen hatással volt a kriptovaluta-bányászat. A felügyelet közleménye szerint a csiptervező „elmulasztotta nyilvánosságra hozni, hogy a kriptovaluta-bányászat jelentős eleme volt a pc-s játékokra tervezett és forgalmazott GPU-k jelentős bevételnövekedésének”. A SEC illetékese, Kristina Littman szerint a cég mulasztásai „megfosztották a befektetőket a vállalat kulcsfontosságú piacon folytatott üzleti tevékenységének értékeléséhez szükséges kritikus információktól”. Az Nvidia nem kommentálta a hírt.

A blokklánc technológiára épülő kriptovalutákhoz összetett és számításigényes informatikai eljárással lehet hozzájutni, ez a „bányászat”, amihez erős hardver szükséges. A GPU-k különösen alkalmasak erre a folyamatra, ezért a kriptovaluta-bányászok igyekeznek minél nagyobb tételben felvásárolni az eredetileg hétköznapi számítógépes tevékenységekre – például játékra – tervezett videokártyákat. A nagy kereslet felverte a videokártyák árát (erről a jelenségről itt írtunk korábban), ami nyilván az Nvidia nyereségében is jelentkezett.

A SEC úgy véli, a cég tudta, hogy a kriptovaluta-bányászat alaposan megnövelte a vállalat játéküzletágának forgalmát, de ezt nem hozta nyilvánosságra. Emellett az Nvidia nyilatkozatokat tett arról, hogy más üzletágakra milyen hatással van a kriptovaluta-bányászat, és a tőzsdefelügyelet szerint ezzel azt a benyomást keltette, hogy a játéküzletágat nem érintette jelentősen a bányászat.

(Címlapkép: Shutterstock)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!