Megvásárolja a Stellantis a Share Now nevű autómegosztó szolgáltatást

2022. május 4. – 13:13

Másolás

Vágólapra másolva

Megvásárolja a Share Now nevű közösségi autó megosztót a Stellantis, amely üzletágért százmillió euró körüli összeget fizetnek – írja a Világgazdaság a La Repubblica információjára hivatkozva.

A Mercedes és a BMW közös vállalata, Share Now eddig 14 európai városban, köztük 2019 óta Budapesten is jelen van, ám a szolgáltatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az amerikai piacról három éve már ki is vonultak. A többek közt a Peugeot, az Opel és a Citroën márkákat is birtokló Stellantis azonban fejlesztené a Share Now-t, és az évtized közepéig nyereségessé tenné a több mint hárommillió felhasználóval rendelkező szolgáltatást.

Ez nem lesz egyszerű, mivel az Európai Unióban is egyre nagyobb törekvés van a belső égésű motorok forgalmazásának korlátozásra, majd 2035-től megszüntetésére. Ezzel párhuzamosan az elektromos autókra átállás lassabban halad, miközben ez az autótípus alkotja a Share Now tízezres flottájának negyedét. Az elektromos autók használatához szükséges töltőállomások száma ezért több országban, így Magyarországon is alacsony. Az átállás problémairól ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Ennek ellenére a Stellantis – amelynek már van egy hasonló autómegosztó szolgáltatása, a 2500 autóval üzemelő Free2move – a felvásárlással a világ legnagyobb autómegosztó szolgáltatójává akar válni. A cél 2025-re a 700 milliós, majd 2030-ra a 2,8 milliárd eurós forgalom.

A terveik szerint már az évtized közepére nyereséges lesz a szolgáltatás, amely a jövőben sem korlátozódik a Stellantis-csoport márkáira, noha növelni szeretnék a részarányukat. A bejelentésre azóta a tőzsde is pozitívan reagált, a Stellantis árfolyama ugyanis 2,1 százalékkal erősödött.

Az üzletág eladásával ugyanakkor a BMW és a Mercedes-Benz együttműködése nem ér véget, a közös mobilitási platformjukon, a Free Now-n rollerektől az autókon át a taxikig számos járművet lehet lefoglalni, a ChargeNow pedig az elektromos töltőhálózathoz enged hozzáférést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!