Elon Musk megvenné az egész Twittert

2022. április 14. – 13:32

frissítve

Elon Musk megvenné az egész Twittert
Fotó: Christian Marquardt / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk Tesla-alapító felajánlotta, hogy részvényenként 54 dollár 20 centért megvenné a Twitter tulajdonrészeit, aminek még nem ő a birtokosa – írja a New York Times.

Musk a Twitter elnökének küldött levelében azt írta, hogy az utolsó ajánlata, ami egyébként 54 százalékkal magasabb ár, mint ami januárban volt, amikor elkezdett befektetni a közösségi oldalba. Ezzel az ajánlattal a Twitter értéke 43 milliárd dollárra becsülhető.

Ha az ajánlatot nem fogadják el a részvényesek, Musk állítása szerint át fogja gondolni a részvénytulajdonosi pozícióját. A Tesla-alapító szerint a

Twitterben hihetetlen lehetőség van, amit ő szabadjára tudna engedni.

Musk továbbá azt is írta ebben a levélben, hogy hisz abban, hogy a Twitter lehetne a szólásszabadság platformja az egész világon, ő pedig hisz abban, hogy a szólásszabadság a működő demokrácia társadalmi alapelve.

Hozzátette, hogy a befektetése óta rájött, a cég a jelenlegi állapotában nem szolgálja ezt az alapelvet, ezért magáncéggé kell alakulnia.

Április elején kiderült, hogy Elon Musk egy 9,2 százalékos tulajdonrészt szerzett a Twitterben. A cégnél bejelentették, hogy Musk az igazgatótanács tagja lesz, de a világ leggazdagabb embere végül nem élt ezzel a lehetőséggel.

(New York Times)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!