Akkorát zuhant a Facebook anyacégének értéke, hogy Zuckerberg kiesett a 10 leggazdagabb ember közül

2022. február 4. – 15:24

Másolás

Vágólapra másolva

Közel 30 milliárd dollárral (9200 milliárd forinttal) csökkent Mark Zuckerberg vagyona egy nap alatt kedden, amivel 2015 óta először csúszott ki a világ tíz leggazdagabb embere közül – írja a CNBC. Zuckerberg a Meta 13 százalékát birtokolja, amihez a Facebook, az Instagram, a Whatsapp és egy sor másik cég is tartozik.

A 29,8 milliárd dolláros veszteség a történelem második legnagyobb, egy nap alatt elkönyvelt vagyonvesztése volt, az elsőt Elon Musk szenvedte el novemberben, miután arról tweetelt, hogy eladná a Tesla-részvényei 10 százalékát. A Meta részvényei azután zuhantak be, hogy a következő negyedévre a várakozásoknál gyengébb eredményekre figyelmeztettek és azt is bejelentették, hogy az Apple új adatvédelmi szabályzata tízmilliárd dollárba fog kerüli a Facebook anyavállalatának.

Az egy nap alatt bekövetkező 26 százalékos árfolyamesés a Meta történetének eddig legnagyobb zuhanása. A 200 milliárd dolláros (62 ezer milliárd forintos) értékvesztés egyben a világtörténelem legnagyobb összegű, egy nap alatti értékcsökkenése is. Zuckerberg vagyona még így is 85 milliárd dollár körül van a Forbes szerint, és korábban ígéretet is tett arra, hogy ennek legalább felét el fogja adományozni haláláig.

Szerdán írtuk meg, hogy 2021 utolsó negyedévében, története során először csökkent a Facebook aktív felhasználóinak száma. Még októberben jelentették be, hogy a Facebook egy megosztott virtuális világ (Meta-verzum) létrehozásán dolgozik, és akkor is nevezték át a cégcsoportot Metára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!