Önvezető áruszállító robotokat fognak tesztelni Debrecenben

2022. január 19. – 13:59

Másolás

Vágólapra másolva

Önvezető áruszállító robotokat tesztelnek hamarosan Debrecenben – írja a debreceni önkormányzati lap, a dehir.hu.

A Katalán Műszaki Egyetem és a CARNET mobilitási kutatási központja által fejlesztett hatkerekű szállítórobot az áruszállító tartályával együtt 1,1 méter széles, 1 méter magas és 1,7 méter hosszú. Az ADD nevű robot maximális sebessége 20 kilométer/óra, és nagy újítása, hogy még lépcsőn is tud közlekedni.

Az áruszállításban az utolsó szakasz megtétele általában igen költséges. Lehet, hogy már több ezer kilométert is megtett az áru, de az utolsó pár kilométernyi szállítás akár a teljes költség 40 százalékát is kiteheti. A nagyvárosokban gondot okoz a szállítójárművek parkolása, egyre több városban szigorúan szabályozzák a járművel azok behajtási lehetőségeit, akár ki is tilthatják azokat egyes városrészekből. A fejlesztők szerint ezekre a problémákra az ADD robot jelentheti az egyik megoldást.

A Business Insider azt írja, néhány év múlva már megszokottá válhat, hogy a városokban robotok autonóm módon szállítják az árukat és csomagokat. Bár ez az iparág még gyerekcipőben jár, már számos vállalat piacra is dobta első, áruszállításra szolgáló prototípusát. Az ADD robot előnye, hogy képes leküzdeni a 20 centis lépcsőfokokat is.

A CARNET-et a Katalán Műszaki Egyetem még 2014-ben alapította a Volkswagen-csoporttal közösen, azóta még tizenhárom cég csatlakozott az együttműködéshez. Az ADD robotokat nemcsak Debrecenben, hanem Barcelonában és Hamburgban is tesztelni fogják kísérleti jelleggel. A tesztelésről Nagy Sándor debreceni képviselő is beszámolt a Facebook-oldalán.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom