Online megfigyeléssel foglalkozó cégeket tiltott ki platformjáról a Facebook

2021. december 17. – 11:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Facebook kitiltott a platformjáról hét, online megfigyelési szolgáltatásokat kínáló céget, és 48 ezer, valószínűleg általuk lenyomozott embernek fog figyelmeztetést küldeni – számolt be a Guardian.

Az intézkedést több hónapig tartó, a „kiberzsoldos”-iparágat érintő nyomozás előzte meg. Ezt a kifejezést olyan magán-titkosszolgálatokra használják, amelyeket fel lehet bérelni célszemélyek online megfigyelésére. A Facebook csütörtöki közleményében meg is nevezett néhányat a most kitiltott cégek közül, ezek közül van olyan, amelyiknek a magyar olvasók számára is ismerősen csenghet a neve:

  • A Black Cube nevű izraeli cég nemzetközi szinten azután vált ismertté, hogy kiderült Harvey Weinstein felbérelte őket, hogy célba vegyék az őt szexuális visszaéléssel vádoló nőket. Magyarországon akkor találkozhattunk a nevükkel, amikor lelepleződött, hogy civilek után kémkedtek. A Black Cube visszautasította a Facebook állításait a tevékenységével kapcsolatban.
  • A szintén letiltott Cobwebs ugyancsak izraeli. A Facebook szerint a cég abban segítette ügyfeleit, hogy célpontokatból személyes adatokat csaljanak ki. A cég állítólag amerikai állami ügyfeleknek is dolgozik.
  • A Cytrox, egy észak-macedóniai vállalat, amelyről a Facebook azt derítette ki, hogy adathalász-kampányok futtatását követően rosszindulatú szoftverekkel segített megfertőzni célpontok eszközeit. A Cytroxnak Magyarországon is van vállalati képviselete.

A másik négy letiltott cég: Cognyte, Bluehawk CI, BellTroX és egy „ismeretlen identitású” kínai szereplő.

A Facebook maga is intenzív vizsgálat alatt áll jelenleg Washingtonban és világszerte, miután Frances Haugen informátor azzal vádolta meg a céget, hogy lehetővé tette a gyűlöletbeszéd és a dezinformáció terjedését a platformján. A magán-titkosszolgálatok tevékenységét érintő nyomozás jelentőségét az adja, hogy új részleteket tár fel arról, hogyan használja a megfigyelőipar a közösségi médiát.

A Facebook anyavállalata, a Meta közölte: a 48 000 figyelmeztetésre váró felhasználó közül nem mindegyiket hekkelték meg, de a cég úgy véli, hogy „rosszindulatú tevékenység” áldozatai voltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!