Rabszolgamunka és embertelen körülmények: amiről a villanyautózás kapcsán nem beszélünk

2021. november 27. – 15:52

Másolás

Vágólapra másolva

A villanyautók lítiumion-akkumulátorainak nélkülözhetetlen nyersanyaga a kobalt. Az ezüstös-szürkés színű ásványt az Egyesült Államoktól Oroszországon át Ausztráliáig a világ tizenhárom pontján bányásszák, de legfontosabb lelőhelye a Kongói Demokratikus Köztársaság, ahol elképesztő körülmények közt élő, megalázott, kizsákmányolt helyiek végzik a kitermelést. Tíz éven belül jöhet a kobaltmentes akkumulátorok korszaka, de a fejlett világ most még nagy ígéretekkel, ám alapvetően tétlenül asszisztál a modern ipar szégyenfoltjának fennmaradásához.

Nyolc-tizenkét éves gyerekek földet és köveket pakolnak a sáros vízben, majd amikor összegyűlt egy nagyobb mennyiség a tálban, a fejükre kapják és a válogatómunkáshoz viszik, aki a szürkés-fémes színű köveket keresi. Az időpont ismerete nélkül képtelenség eldönteni, hogy amit látunk, mikor és hol történik, mert a középkori körülmények, a kemény fizikai munkát végző gyerekek és a kezdetleges eszközök alapján azt gondolnánk, századokkal korábban zajlik mindez. Pedig az eseménysor a Sky News 2017-es riportfilmjének részlete és amit bemutat, arról a fejlett világ talán tudni sem szeretne. A Kongói Demokratikus Köztársaságban járunk, ahol a világ legnagyobb kobalt-lelőhelye van, a film szereplői pedig egy hosszú nyersanyaglánc kezdőpontján állnak. Ők a modern akkumulátoripar áldozatai.

Bár kobaltra minden lítiumion akkumulátorral szerelt elektronikai eszköz gyártásához szükség van és elsősorban a réz, illetve nikkel előállításának mellékterméke, éppen az autóiparban a legnagyobb a keresletnövekedés, hiszen az az utóbbi száz év legjelentősebb átalakulásán megy keresztül. A benzinnel és gázolajjal hajtott konstrukciókat gyorsuló ütemben váltják le a villanyautók, ezek akkumulátorai viszont ma még elképzelhetetlenek kobalt nélkül.

Elered az eső, ezért a kongói gyerekmunkások sietve folytatják a munkát az őket felügyelő felnőttekkel: a tét felfoghatatlan, naponta legfeljebb negyven forintnak megfelelő összeget keresnek, pedig az ásványból származó por belélegzése és a vele való tartós érintkezés is súlyos egészségkárosodást okoz. Mégis folytatják, mert amikor nem tudnak dolgozni, élelemhez sem jutnak és az egész országban alig akad másfajta munka.

A világsajtó csak a megrázó riportot követően kezdett rendszeresen foglalkozni a kongói kobaltbányászok ügyével, pedig a térségben nem csak a helyi bányászati vállalat képviselteti magát, hanem egyre jelentősebb a kínai és amerikai befolyás is. A kínaiak a bányászati szektor hetven, a finomítók ágazat nyolcvan százalékát uralják.

Egyre több kell

2017-ig 64 ezer tonna kobaltot termeltek ki itt javarészt rendes eszközök nélkül, embertelen körülmények közt dolgoztatott munkásokkal és az ország becsült készletei még most is megközelítőleg hárommillió tonnára tehetők.

Mint azt a Guardian kiderítette, az olcsó kobalt iránti kereslet 2015-óta az ötszörösére nőtt. A New Scientist tavalyi cikke arról ír, hogy részben a villany- és hibridautó-gyártás felfutása miatt 2030-ra világszinten évi 235 és 430 ezer tonna közé esik majd a kobalt iránti kereslet, és ha nem sikerül előrelépni a finomítási és újrahasznosítási technológiák terén, ezt a mostani kitermelési rendszerben nem lehet majd kielégíteni.

A fenti riport folytatásaként, egy hónappal később az abban bemutatott nyolcéves kisfiú elhagyta bányászatból élő szülőfaluját. Apja beleegyezett, hogy testvére és ő egy jótékonysági szervezett támogatásával iskolába járjanak, de kevesen olyan szerencsések, mint ez a két fiú.

Egy gyerek és egy nő kobaltbányából kinyert köveket tör Lubumbashiban 2016-ban – Fotó: Junior Kannah / AFP
Egy gyerek és egy nő kobaltbányából kinyert köveket tör Lubumbashiban 2016-ban – Fotó: Junior Kannah / AFP

2019-ben tizennégy kongói család nevében pert indított a Dellel, a Googlel, a Microsofttal és a Teslával szemben az International Rights Advocates nevű jogsegélyszervezet. A vád szerint a cégek az általuk gyártott eszközök millióiban használják a kongói kobaltot és nem kellően ellenőrzött forrásból szerzik be a nyersanyagot.

A bírósági iratok szerint a perben képviselt családok gyerekei mind a brit tulajdonú Glencore bányavállalatnak dolgoztak amikor megsérültek, vagy életüket vesztették. Ez a cég egy brüsszeli nyersanyag-kereskedőnek, az Umicore-nak szállít, amely a felsorolt techcégeknek adja tovább az akkumulátor gyártásra alkalmas tisztaságú alapanyagot. A cikk kapcsán nyilatkozó Apple 2019-ben hat olyan kobaltfinomítót távolított el beszerzési láncából, amelyek nem tudtak hitelt érdemlően elszámolni a forrásaikkal.

Próbálják leváltani

A Tesla egy tavaly őszi technológiai rendezvényen, a Battery Dayen jelentette be, hogy kobaltmentes akkumulátorokra térne át a jövőben. Ezáltal nem csak olcsóbbak lehetnek az autói, de sikerülhet felszámolni közvetett kapcsolatát az autóipar véres gyémántjának lelőhelyével is. Bár a cég nem jelölte meg a technológiai ugrás pontos időpontját, jelezte, a teljes kobaltmentesítéstől, és más, akkumulátort érintő fejlesztésektől azt várja, hogy akár 25 ezer dollárnál (átszámítva 9 millió forint) olcsóbb típusokat is képes lesz piacra dobni, így jelentősen csökkenhet a most sokak számára még elérhetetlen Teslák ára.

Már most is gyártanak olyan típust, amelyhez nem használják ezt a nyersanyagot, hiszen a Kínában gyártott 50 kilowattóra akkukapacitású Model 3 és Model X is LFP, vagyis lítium-vas-foszfát telepeket kap, ahogy a Volkswagen és a Ford szintén bejelentette, hogy a megoldás bevezetését tervezi. Az LFP akkumulátorokkal egyelőre az a gond, hogy kisebb energiasűrűségük miatt a velük szerelt autók hatótávja alacsonyabb lehet, így nem egyszerű döntés leváltani a kobaltra épülő technológiát.

Az autógyártó tavaly május óta dolgozik együtt egy olyan kínai akkumulátorgyártóval, amely alig, vagy egyáltalán nem használ kobaltot. Azonban, ahogy erre a Wired cikke is kitér, a nagyrészt kongói rabszolgamunkával kinyert nyersanyag kiváltásához szükség van egy másikra, a nikkelre. Bár ezt több helyen is bányásszák a világon, az egyik lelőhelyen súlyos környezetszennyezés történt amikor az orosz sarkvidéken működő Norilsk Nikkel bányavállalat tárolójából 23 ezer tonna gázolaj ömlött a Pyasino-tóba, illetve az azt tápláló Ambarnaya folyóba.

Alvállalkozókkal a felelősség elhárításáért

A The Guardian idén járt a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol a helyzet szinte semmit nem változott a Sky News öt évvel ezelőtti riportja óta. A brit napilap szerzője végigkíséri egy fiatalember hétköznapjait, aki ugyanúgy kézműves kobaltbányászatból él, mint sorstársai. Pierre, ahogy a cikkben nevezik, napi két és fél fontot, bő ezer forintnyit keres, de ha túl hosszú ebédszünetet tart, levonnak a béréből, és munkaadója nem tolerálja a két napnál hosszabb betegszabadságot sem.

Nyers kobalttal teli futószalag Lumumbashiban 2018-ban. A fémet Kínába szállítják innen további feldolgozásra – Fotó: Samir Tounsi / AFP
Nyers kobalttal teli futószalag Lumumbashiban 2018-ban. A fémet Kínába szállítják innen további feldolgozásra – Fotó: Samir Tounsi / AFP

A kizsigerelt kongói bányászok zöméhez hasonlóan Pierre sem közvetlen alkalmazott a nyolcvan százalékban kínai tulajdonú Tenke Fungumure bányában, hanem alvállalkozón keresztül foglalkoztatják. A munkaközvetítő cégek tökéletesen alkalmasak arra, hogy a kínai bányavállalatok, jelen esetben a China Molybdenum hatékonyan hárítsák felelősségüket mondván, betartják az országi munkaügyi szabályait és nincs tudomásuk a visszaélésekről.

Mint a The Guardian cikkében írják, kutatásaik során megállapították, hogy a fungumurei, vagyis az ország déli bányászati övezetében található lelőhely üzemeltetője kereskedőkön, finomítókon és egyéb közvetítőkön keresztül áll kapcsolatban az akkumulátoréhes gyártókkal, köztük nem csak a Teslával, de a Mercedesszel, a Volvóval vagy éppen a Volkswagennel. A felsorolt gyártók mind elkötelezettek a tisztességes és követhető nyersanyag-beszerzési lánc fenntartásában, sőt, a Teslának szánt kobalt állítólag a kitermeléstől elkülönített helyen várja a szállítást, ugyanakkor a kongói problémára eddig nem született hatékony megoldás.

A helyzet viszont egyre súlyosabb, hiszen Kongóban, ahonnan az összesen felhasznált kobalt hetven százaléka származik, a gyarmati korra emlékeztető viszonyok közt kerül a föld felszínére a zöld járműiparhoz egyelőre nélkülözhetetlen ásvány. Iparági források 2030-ra teszik a kobalt akkumulátorokból való száműzésének időpontját, és bár ez nem beláthatatlan időtáv, érdemes összevetni az elektromos átállással kapcsolatos célkitűzésekkel.

A Bloomberg előrejelzése szerint az évtized végére az új autóknak akár hatvan százaléka elektromos hajtású lehet, és az idén egy év alatt világszerte eladott 3,3 millió villanyautó helyett a piac 2040-ben már 66 milliót is felszívhat. Ebben az esetben volna esély 2050-re megszüntetni a közlekedésből származó légszennyezést és bár ezt számos tényező befolyásolja, az máris látható, hogy a siettetett átállásért az egészségükkel, olykor pedig az életükkel fizetnek a kongói kézműves bányászok.