Budapesten felavatták a világ első bitcoinszobrát

2021. szeptember 16. – 22:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök délután a budapesti Graphisoft Parkban felavatták a világ első bitcoinszobrát. Gergely Réka és Gilly Tamás alkotása a bitcoin kriptovaluta és a mögötte lévő blokklánc-technológia alapítójának, Nakamoto Szatosinak állít emléket.

A bronz mellszobor közösségi finanszírozásból készült el, a költségeket a hazai kriptoközösség tagjai és magánszemélyek fedezték. Az alkotás egy arc nélküli, kapucnis alakot ábrázol, ami egyszerre utal a titokzatos Nakamotóra és az internet népére. A szobor arcát az alkotók erősen felpolírozták, így aki ránéz, az saját magát láthatja benne.

A bitcoinszobor a budapesti Graphisoft Parkban 2021. szeptember 16-án – Fotó: Gulyás Artúr
A bitcoinszobor a budapesti Graphisoft Parkban 2021. szeptember 16-án – Fotó: Gulyás Artúr

A Nakamoto Szatosi egy álnév, az sem biztos, hogy csak egy embert takar, és több mint tíz éve szinte semmit sem lehet tudni róla. A szobor ötletgazdája, Györfi András szerint valójában nem is Nakamoto személye az igazán fontos. Úgy véli, a bitcoin új fejezetet nyitott az internet történetében, aminek nyomán új digitális pénzeszközök születtek, a bitcoin mögött álló blokklánc-technológia pedig jobb hellyé tette a világot.

Mint írta: „Ez egy hatékony, igazságos és átlátható adatbázis, ami az emberek közötti bizalmatlanságot küszöböli ki, és számos területen teheti jobbá a világot, az élelmiszer-ellátástól a segélyszállítmányok célba juttatásáig. Ez pedig a jelek szerint olyan örökség, melynek érdemes emléket állítani.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!