Egy 6100 km/h-val száguldó repülőbe fektet az amerikai légierő, az Air Force One utódja is lehet belőle

2021. augusztus 29. – 07:55

Egy 6100 km/h-val száguldó repülőbe fektet az amerikai légierő, az Air Force One utódja is lehet belőle
Elképzelt kép a Hermeus hiperszonikus repülőjének Air Force One változatáról – Fotó: Hermeus

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentős összeggel támogatta meg az amerikai légierő a világ leggyorsabb repülőgépe címre hajtó, 2018-ban alapított, Hermeus nevű céget, amely azt ígéri, hogy hamarosan a hangsebesség ötszörösére, vagyis mintegy 6100 km/h-s sebességre képes eszközt építenek. A Hermeus olyannyira eltökélt ebben, hogy a koronavírus-járvány ellenére tavaly már meg is építették a fejlesztés alatt álló eszköz hajtóművét, egy úgynevezett turbinaalapú, kombinált ciklusú egységet, vagyis TBCC-t, aminek alapja a General Electric J85-ös turbinája, amelyet több vadászrepülőben is használnak.

A projekthez 60 millió dolláros, vagyis mintegy 18 milliárd forintos hozzájárulást adott az amerikai légierő, a hajtómű fejlesztését pedig a NASA is figyelemmel kíséri. Ami a légierő szerepvállalását illeti, külön érdekes, hogy az úgynevezett Presidential and Executive Airlift Directorate részlegtől érkezett a pénz – alájuk tartozik többek között az elnöki különgép, az Air Force One is.

Bár a kiemelt kormányzati gépeket felügyelő részleg 2020-ban 1,5 millió dollárt adott a Hermeusnak arra, hogy kidolgozzák a hiperszonikus eszköz Air Force One változatát, a légierő nem elsősorban egy új elnöki különgépet, hanem egy többször felhasználható, hiperszonikus drónfegyvert vár a fejlesztéstől. A Hermeus ugyanakkor jelezte, az ő végcéljuk egy olyan repülő, amely képes 90 perc alatt 20 főt juttatni Párizsból New Yorkba – minden idők egyik leggyorsabb utasszállítója, a Concorde 3-3,5 óra alatt tette meg ugyanezt az utat. A cég tervei szerint egyébként 2029-re készülhet el az első ilyen gép.

A hiperszonikus drón

Addig viszont egy gyorsabban megvalósítható projekten, a Quarterhorse nevű személyzet nélküli drónon dolgoznak majd, ami az amerikai légierőt is jobban érdekli, hiszen ezzel versenyben maradnának az alighanem hasonló eszközökön dolgozó Kínával és Oroszországgal szemben. A hiperszonikus fegyverek terén megemlíthető a Dark Eagle névre keresztelt rakétaprojekt is, amit az amerikai hadsereg pénzel, és ami 2023-ra lehet kész. A Hermeus drónjainak első három prototípusa egy évvel később, 2024-ben lehet működőképes a mostani várakozások szerint.

A Quarterhorse hiperszonikus drón látványterve – Fotó: Hermeus
A Quarterhorse hiperszonikus drón látványterve – Fotó: Hermeus

A tervek alapján a Quarterhorse nagyobb lehet, mint a Boeing két eddigi hiperszonikus kísérleti drónja, a nagyjából 3,5 méter hosszú X-43 és a 7,5 méteres X-51, a Hermeus eszköze ugyanis 12 méteres lesz majd, a le- és felszállásához pedig valamivel több, mint két kilométerre lesz majd szüksége. Fontos különbség a méret mellett, hogy a Boeing drónjai a Hermeuséinál valamivel bonyolultabb, úgynevezett torlósugár-hajtóművet (ramjet és scramjet) használnak, a kisebb anyagi keretből dolgozó Hermeus viszont egy egyszerűbb, ugyanakkor olcsóbb megoldás mellett döntött egyelőre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!