Negyven éve mutatta be első PC-jét az IBM, amit aztán itthon egy év alatt klónoztak

2021. augusztus 12. – 18:19

Negyven éve mutatta be első PC-jét az IBM, amit aztán itthon egy év alatt klónoztak
Fotó: SSPL/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi évtizedekben egyre inkább előtérbe kerültek a kicsi, hordozható elektronikai eszközök, azon belül is elsősorban az okostelefonok, amelyek sok ember számára szinte teljesen leváltották a laptopokat és az asztali számítógépeket. Erre nem is kell több bizonyíték, mint hogy valószínűleg ön is egy okostelefonon kezdte el olvasni ezt a cikket, de azért attól egyelőre még nem kell tartani, hogy végleg eltűnnének a pécék. Még úgy sem, hogy mai formájukban is nagy múltra tekintenek már vissza,

az IBM éppen ma 40 éve, 1981. augusztus 12-én mutatta az első személyi számítógépét, melynek hatása akkora volt, hogy azóta is ezt tekintik a modern pécék ősatyjának,

Az IBM számítógépe rövid időn belül az egyik legnépszerűbb ipari sztenderddé vált az egész világon, igazán komolyan csak az Apple Macintosh szériájával kellett rivalizálnia. Így nem volt meglepő, hogy hamar elkezdték másolni, az viszont már inkább, hogy Magyarországon egy éven belül elkészült, és 1982-ben meg is jelent a Proper-16 nevű klón, amely nemcsak Magyarország, hanem egész Európa első pécéje lett, de igazán átütő sikert a '80-as évek sajátosságai miatt így sem tudott elérni.

Innováció, minőség, megfizethetőség

Elsőre talán furcsának tűnhet az, hogy külön kiemeljük az IBM PC-t, hiszen személyi számítógépek már a '70-es években is léteztek. Noha abban megoszlanak a vélemények, hogy mit tekinthetünk az első ilyennek, nagyon nem lövünk mellé, ha a kaliforniai Computer History Museumhoz hasonlóan az 1971-ben piacra dobott Kenbak-1-nél húzzuk meg a rajtvonalat, amelyet még a mikroprocesszor megjelenése előtt gyártottak, így integrált áramkörökre épült. Sikerről viszont itt még nem lehetett beszélni, ebből a gépből 1973-ig mindössze ötven modellt gyártottak, mielőtt a gép mögött álló Kenback Corporationt felvásárolták volna.

Ennél már jóval sikeresebb volt a Kenbak-1-gyel egyébként számos paraméterben megegyező Altair 8800, amely már mikroprocesszorral és alacsonyabb árral támadt. Ez pedig úgy is sokakat bevonzott, hogy a gépet össze is kellett építeni, ami nem volt egyszerű feladat, a használata pedig kezdetben ugyancsak macerás volt. 1977-ben aztán megérkezett a Commoder PET, az Apple II, illetve a TRS-80 is, melyek mindegyike komoly sikereket ért el mind eladások, mind népszerűség terén, a '80-as években pedig egyre több előre összerakott pécét lehetett megvenni egyre olcsóbban.

Az IBM 5150, vagyis az első IBM PC – Fotó: Rama & Musée Bolo, CC BY-SA 2.0 FR, via Wikimedia Commons

Az asztali pécék fejlődését az IBM sem nézte tétlenül, az 5100-es modell képében már 1975-ben kísérleteztek a saját kis(ebb) méretű gépeikkel, de ekkoriban azért az volt a szakmai álláspont, hogy a korábban a professzionális, nagy rendszerek gyártásával híressé váló IBM-nek kár lenne a pécékre pazarolnia az idejét. A korábbi kutatások alapján sokan úgy gondolták, hogy nem lehetett annyi mindenre használni ezeket, hogy indokolt legyen a dolog, egy elemző pedig akkoriban arról beszélt, hogy a vállalat belépése a pécés piacra olyan lenne, mintha meg akarnának tanítani sztepptáncolni egy elefántot. Az IBM-nél dolgozó Bill Lowe viszont máshogy gondolta, és egy New York-i meetingen azt mondta a cég fejeseinek, hogy egy év alatt össze tudnának hozni egy asztali számítógépet.

A vezetőség pedig bele is ment a dologba, így egy tizenkét fős fejlesztőcsapat elkezdhetett dolgozni a vállalat első pécéjén, ami a meglehetősen unortodox munkafolyamatnak hála egy év alatt elkészült, és az IBM addigi történetének leggyorsabban kifejlesztett terméke lett.

Az IBM 5150 néven megjelent személyi számítógépet éppen negyven éve, 1981. augusztus 12-én mutatták be New Yorkban, ahol az is kiderült, hogy a gépért 1565 dollárt kell kifizetni. A gépet egy Intel 8088-as processzor hajtotta, rendszermemóriából pedig 16 kilobájtnyi volt benne, ám ezt egészen 640 kilobájtig lehetett bővíteni. Az, hogy az IBM PC-je a legtöbb, akkor már a piacon lévő személyi számítógéppel szemben könnyedén bővíthető volt az alaplapba helyezhető, cserélhető kártyák miatt, jelentősen hozzájárult a sikeréhez, akkoriban ugyanis az ilyen fokú modularitás hatalmas újításnak számított. A gépet emiatt egy Charlie Chaplinre hasonlító figurával is reklámozták, ezzel is utalva arra, hogy senkinek sem okoz gondot a használata.

Az IBM egyébként nem csak az Intellel dolgozott össze az IBM PC megalkotásánál, szorosan együttműködött az akkor még szinte teljesen ismeretlen Microsofttal is, amely nem meglepő módon a gyártó által csak PC DOS-nak hívott MS-DOS nevű operációs rendszert szállította a géphez. Ez a hármas később aztán évtizedekre meghatározta az üzleti, irodai számítógépek fejlődési irányát – elég csak a vállalati gépekkel összeforrott Intel Inside matricákra gondolni, vagy arra, hogy a Windows 3.0 csak a szerencsének köszönhetően gyűrte le a nyolcvanas évek végén az operációs rendszerek jövőjének szánt OS/2-t, amelyet a Microsoft az IBM-mel szorosan együttműködve fejlesztett.

A klónok támadása

Az IBM 5150-et aztán 1983-ban egy jelentősen feljavított modell, az IBM PC/XT követte, mivel azonban a Microsoft külön is árulta az MS-DOS-t, hamar megjelentek azok a gyártók, akik az IBM-hez hasonlóan olyan pécéket próbáltak gyártani, amelyek futtatták az operációs rendszert, és kompatibilisek voltak az IBM gépén futó programokkal. Ezzel kezdetben több cég is befürdött, mert a gépeik sok programot nem tudtak futtatni, végül azonban itt megbosszulta magát az, hogy az Apple II-re válaszul az IBM lóhalálában gyártotta le a saját pécéjét.

Az IBM PC lemásolását szinte semmi nem nehezítette meg, az újdonságnak számító kártyás bővítés sem lett levédetve, így csak idő kérdése volt, hogy tökéletes klónokat csináljanak. A Compaq 1982 novemberében elő is állt egy száz százalékban kompatibilis darabbal, a Compaq Portable-lel innentől pedig már nem volt megállás, sorra érkeztek a klónok, így az IBM a piac ledominálása helyett leginkább azzal járult hozzá a mai gépek kialakulásához, hogy lefektette a tökéletes alapokat.

A Compaq IBM-kompatibilis pécéje, a Compaq Portable –Fotó: Tiziano Garuti (1000Bit, Public domain), via Wikimedia Commons

A klónok közül valószínűleg a kezdetektől élen járó Compaqot ismerik a legtöbben, és ez is lett a legsikeresebb. Néhány év alatt teljesen letarolta a piacot, világcég lett, és 1998-ban még a nála jóval fejlettebb digitális kultúrával és termékekkel rendelkező Digital Equipmentet is fel tudta vásárolni 9,6 milliárd dollárért. Azt viszont valószínűleg kevesebben tudják, hogy annak ellenére, hogy Magyarországon az IBM PC csak 1985 áprilisától volt megrendelhető, és akkor is külön engedély, illetve konvertibilis valuta kellett hozzá,

1982-ben a vasfüggöny mögött elkészült nemcsak Magyarország, hanem Európa első pécéje is, a Proper-16, amely akár világszenzáció is lehetett volna, ha kicsit máshogy alakul a történelem.

A magyar pécé (rövid) tündöklése

Ezt a számítógépet Németh Pál irányításával, illetve Faix Gábor főkonstruktőr közreműködésével a Számítástechnikai Koordinációs Intézet (SZKI) fejlesztette ki Budapesten, a gyártása Esztergomban, a Labor Műszeripari Műveknél zajlott. A PC-üzletágért felelős leányvállalat, az 1982-ben megalapított Sci-L első vezetője pedig Kovács Győző, a Neumann Társaság akkori főtitkára volt. Kovács később elmondta, hogy a Proper-16 gyártása kalandos volt, a mintájául szolgáló, eredeti PC beszerzése 1981-82-ben még kockázatos volt az embargó miatt, végül úgy jutottak hozzá, hogy egy Dél-Amerikában fellépő magyar cigányprímás megvásárolt, majd a Bizományi Vállalat közvetítésével eladott az intézetnek egy eredeti IBM gépet.

Az eredeti IBM PC-nél mintegy másfélszer nagyobb Proper-16 számítógép az IBM PC-hez hasonlóan bővíthető volt, és a PROPOS-16 nevű operációs rendszer futott rajta, melynek harmadik verziója felülről kompatibilis volt az MS-DOS 2.0-val. A Mikroszámítógép Magazin 1985-ben a legnagyobb teljesítményű sorozatban gyártott magyar számítógépként írta le a Proper-16-ot, az IBM-kompatibilitásból eredő széles programkínálattal és a megbízhatósággal együtt pedig

nemcsak a Kelet-Európában gyártott legjobb számítógépek közé sorolták, hanem egyenesen azt írták, hogy simán megfelel a '80-as évek világszínvonalának is.

A Proper-16 akkoriban igazi slágertermék volt, professzionális környezetben is előszeretettel használták, az alkalmazási lehetőségek pedig messze meghaladták a korabeli, azonos kategóriájú gépekét. Sőt, nem is csak azt, Dr. Rudas János, az SZKI 1984-ben alapított leányvállalatának, a SCITEL-nek az igazgatója 1986-ban az Új Impulzusnak egy interjúban azt mondta, hogy „okos gép a Proper, és jóval többet tud annál, mint amire ma általában használják”. A Proper-16 1984-ben megkapta a Budapesti Nemzetközi Vásár nagydíját is, de annak ellenére, hogy az SZKI ezt a gépet szánta a pécék éppen csak kibontakozó globális piacát meghódító Proper-dinasztia első képviselőjének, ebben végül nem jártak sikerrel.

Ennek egyik oka az volt, hogy a gép konfigurációinak ára felszereltségtől függően félmillió és másfél millió forint között mozgott még 1985-ben is, a vállalatok pedig havi 40 ezer forintért bérelhették. Ez akkoriban rettentően magas ár volt, pláne úgy, hogy az igazán élelmes konkurensek olcsó, főleg távol-keleti alkatrészekből építették össze a saját pécéiket, amiket aztán csak fel kellett matricázniuk, ezzel pedig jócskán alá tudtak ígérni a magyar csodagépnek, melynek árából akár egy flottányi autót is lehetett vásárolni.

„Csak érdekességképpen megjegyzem, hogy ez utóbbi tény [a sikertelenség – a szerk.] egyáltalán nem a fejlesztőkön múlt, hanem sokkal inkább az akkori politikai, gazdasági és menedzsment környezeten. A PC-klón fejlesztés a Compaq cégnél akkoriban még egy pajzán gondolat sem volt, amikor nálunk, fél évvel az első IBM PC-k megjelenése után gyakorlatilag kész volt a saját fejlesztésű PC-klón”

– mondta el erről Nagy Endre, a fejlesztőcsapat egyik tagja. A Proper-16 így nem lett több, mint a maga korának kiválóan sikerült lenyomata – ha valaki kíváncsi arra, hogy ez hogy néz ki, annak a Neumann Társaság szegedi Informatikatörténeti Tárlatát kell meglátogatnia, ahol az egyik, jó állapotban fennmaradt példány a mai napig megtekinthető.

Felhasznált források