Kína a saját 51-es körzetét építheti titokban

2021. július 10. – 08:38

Kína a saját 51-es körzetét építheti titokban
A titokzatos kínai repülőtér a Google Maps műholdfotóján

Másolás

Vágólapra másolva

Rohamos ütemben fejlődik az a titkos kínai katonai repülőtér, amelynek létezéséről egészen 2020 szeptemberéig nem is lehetett tudni, és amit a vélt funckiója alapján a hírhedt amerikai 51-es körzethez hasonlítanak. Na azért nem ufókísérletekre kell gondolni, hanem katonai repülőeszközök fejlesztésére,

A Kína északnyugati részén található Hszincsiang tartomány az ország legnagyobb tartománya, a több mint 1,5 millió négyzetkilométeres területére viszont csak bő 20 millió lakos jut, leginkább azért, mert a tartomány jelentős részét sivatagok fedik. Éppen ezért kiválóan alkalmas titkos, mindentől több száz kilométerre levő katonai bázisok létesítésére, mint például az a repülőtér, aminek léte akkor lett nyilvános, amikor 2020 szeptemberében az első repülése után visszatért a Földre Kína titokzatos, újra és újra felhasználható űrrepülőgépe. Az eszközről fotó nincs, de nagyjából olyasmi lehet, mint az amerikai légierő által használt Boeing X-37B, de elemzők és szakértők szerint nagyobb, olyannyira, hogy akár személyzet is férhet bele.

A reptérről a Google Maps képei alapján annyi szűrhető le, hogy három, háromszöget alkotó le- és felszállópályája van, amik lehetővé teszik, hogy nagyjából minden irányból minimális korrigálással le lehessen rajta szállni – ez egy űrből visszatérő eszköznél elég hasznos tud lenni. Csakhogy az NPR egy másik műholdas képeket készítő cég, a MAXAR fotói alapján már azt írja, hogy láthatóan komoly fejlődésnek indult a terület 2020 februárja után, és 2021. június 28-ra többtucat épületet húztak fel az egyik kifutópálya mellett.

A titokzatos katonai terület megközelítését persze az is nehezíti, hogy a korábbi kínai nukleáris tesztelési terület (Lop-nór) mellett található, vagyis nem túl valószínű, hogy valaki arra bóklászna. Ezért lehet, hogy 2016-ban szinte a semmiből nőtt ki, igaz, akkor még nem sokan vették észre, vagy tulajdonítottak neki komolyabb jelentőséget.

Az amerikai légierő pilótanélküli robot-űrrepülője, a Boeinx X-37B – Fotó: Michael Stonecypher / U.S. Air Force
Az amerikai légierő pilótanélküli robot-űrrepülője, a Boeinx X-37B – Fotó: Michael Stonecypher / U.S. Air Force

Az elmúlt évben látott építkezések arra utalhatnak, hogy a repülőtér egyre fontosabb szerephez juthat. Korábban csak pár kisebb lakókocsit lehetett látni a területen, ami alapján csak néha használhatták azt, a sokasodó épületekből viszont arra lehet következtetni, hogy irodákkal, vagy akár lakóépületekkel bővítették a létesítményt.

Hangárból viszont még csak egy van, az sem túl nagy – ebben őrizhetik a titokzatos kínai űrrepülőt. Elemzők ezért különösen érdeklődve figyelik, hogy készülnek-e új hangárok, a nevadai 51-es körzetben ugyanis olyan gépeket fejlesztettek és teszteltek, mint az U-2-es és az SR-71-es kémrepülőgépek, a B-2-es bombázó vagy az F-117A vadászrepülő, de állítólag a B-2-es utódját, a H-20-ast is tesztelik jelenleg. Ezeknek elég nagy hangárok kellenek, így ezek azok az árulkodó jelek, amik leleplezhetik, milyen irányba mozdul a kínai reptér funkciója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!