A Microsoft elkaszálta a Windows 10X operációs rendszert

2021. május 19. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

A Microsoft bejelentette, hogy leállnak a Windows 10X nevű operációs rendszerük fejlesztésével – derült ki a Windows 10-hez érkező új frissítés (21H1) leírásából.

A Microsoft még 2019-ben jelentette be, hogy egy új operációs rendszer fejlesztésén dolgoznak, amit kezdetben a többképernyős laptopokhoz szántak. Ezt a tervet később módosították, és az olcsóbb eszközöket célozták meg a Windows 10X-szel, ami így a Chrome OS konkurense lett volna. Idén januárban még egy rövid bemutatóvideót is közzétettek a készülő szoftverről.

Az új operációs rendszer kiadása helyett azonban úgy döntöttek, hogy a 10X-hez készített fejlesztéseket inkább a Windows 10-be építik be. „Az egy éve tartó tesztelés és az ügyfelekkel folytatott beszélgetések után rájöttünk, hogy a Windows 10X technológiája többféleképpen is hasznos lehet, és több ügyfelet szolgálhat ki, mint ahogyan azt eredetileg elképzeltük. Ahelyett, hogy 2021-ben forgalomba hoznánk a Windows 10X-et, inkább felgyorsítjuk a technológiájának integrálását a Windows más termékeibe” – írja a Microsoft.

Az újítások egy része már most májusban megjelenik, például a továbbfejlesztett hangalapú gépelés és az érintőképernyős billentyűzet optimalizálása. (Hvg)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!