Sikertelen a negyedik marsrepülési kísérlet, de a NASA bizakodik

2021. április 29. – 21:08

frissítve

Sikertelen a negyedik marsrepülési kísérlet, de a NASA bizakodik
Az Ingenuity marshelikopter a Perseverance 2021. április 29-i képén – Fotó: NASA / JPL-Caltech / ASU

Másolás

Vágólapra másolva

Negyedjére is emelte volna a tétet a NASA az Ingenuity marshelikopter számára, az 1,8 kilós drón viszont valamilyen váratlan technikai probléma miatt ezúttal fel sem emelkedett a Mars talajáról, közölte a NASA csütörtök este, jó másfél órával azután, hogy a negyedik repülés adatainak be kellett volna futnia hozzájuk.

Egyelőre nem tudni, mi lehetett a probléma. Korábban már volt kisebb gond az Ingenuityvel, még a legelső, történelmi repülés előtt a rotorokat megmozgató próba során találtak egy kisebb hibát, ami miatt az egész tesztprogram csúszott, ám ezt végül egy szoftverfrissítéssel viszonylag hamar megoldották.

A NASA a negyedik repülésre időben és térben is hosszabb, valamit gyorsabb sebességet jelentő repülést tervezett. A korábbiakhoz képest hatványozottan nehezebb küldetést a NASA mérnökei azért vállalnák be, mert az Ingenuity korábban minden, tőle remélt célt elért, így a két utolsó küldetés során bátran hazardírozhatnak. Éppen ezért a csütörtöki, váratlan hiba sem tragikus, akkor sem, ha esetleg többé nem is tudna repülni a marshelikopter, bár a NASA csütörtöki Twitter-üzenetéből az vehető ki, hogy hamarosan újra megpróbálják a tervezett repülést.

„Amikor az Ingenuity lábai újra földet értek a harmadik repülés után, már tudtuk, hogy bőven elégséges mennyiségű adatot gyűjtöttünk a mérnökök számára a jövő marshelikoptereinek tervezéséhez. Így most jöhet a repülési távolság, sebesség is idő növelése” – mondta a negyedik repülés tervezett csütörtöki dátuma előtt előtt az Ingenuity vezető mérnöke, Bob Balaram.

A negyedik repülés a NASA terve szerint egy körülbelül 133 méteres, déli irányba tartó manőverből állna. Eközben a marshelikopter (az előzetes terv szerint) újra ötméteres magasságba emelkedne, majd sziklák, homokdombok és kisebb becsapódási kráterek fölött repülne 84 métert – innen a teljes táv végéig 1,2 méterenként felvételeket készít majd az alatta elsuhanó tájról. A célt elérve kis lebegés után térne vissza a kiindulási pontra. Mindez nagyjából 117 másodpercbe, vagy kis híján két percbe kerülne majd, eközben pedig az eddigi csúcssebességét is jelentősen növelné, 2 m/s-ról 3,5 m/s-ra.

Az Ingenuity mérnöki csapata három fő teljesítendő célt állított a 85 millió dollárból fejlesztett drón elé. Ebből egyet már hat éve abszolvált a kísérleti helikopter, amikor a NASA laboratóriumában egy 7,6 méter átmérőjű szimulátorkamrában végzett próbarepülés során igazolta, lehetséges a repülés a Mars a földinél százszor ritkább légkörében. A második mérföldkő az április 19-i, történelmi marsrepüléssel lett meg, a harmadik pedig akkor, amikor az Ingenuity a harmadik repülése során 5 méter magasba emelkedve 50 métert repült (egy irányban) 2 m/s sebességgel. A kettő között, másodjára 2 métert tett meg oldalirányban repülve.

„Ezek után a jövő marsmissziói nyugodtan számíthatnak a légi felfedezés jelentette többletre a tudományos küldetések közben” – mondta Lori Glaze, a NASA bolygótudományi részlegének igazgatója a harmadik repülés után.

A NASA az adatok kiértékelése után dönt majd arról, hogy mikor és milyen formában futnak neki újra a negyedik repülési kísérletnek, így még korai az ötödik repülésről beszélni, amiről MiMi Aung, az Ingenuity projektvezetője korábban annyit árult el, hogy ötödikre akár egy 600 méteres repülés is szóba jöhet majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!