Szoftverfrissítés 280 millió km-ről: tovább csúszik a történelmi marsrepülés

2021. április 13. – 08:42

frissítve

Szoftverfrissítés 280 millió km-ről: tovább csúszik a történelmi marsrepülés
Az Ingenuity a Mars felszínén egy április 9-i képen – Fotó: NASA / JPL-Caltech / ASU

Másolás

Vágólapra másolva

Harmadszor is, ám ezúttal hosszabb, bizonytalan időre is elhalasztja a NASA az Ingenuity marshelikopter történelmi repülését, miután a hétvégére tervezett repülés előtti teszt elemzése során kiderült, hogy szoftverfrissítésre lesz szükség.

Mivel mindezt jelen állapotban 270 millió km-es távolságból kell elvégezni, egyáltalán nincs könnyű helyzetben a NASA, amely a repülés elhalasztásának bejelentésekor azt írta, a szoftver fejlesztése egyáltalán nem nehéz dolog, ám ilyen távolságból az összeköttetés és a frissítés érvényesítése már egyáltalán nem egyszerű. A feladat mérete miatt ezért legkorábban a jövő héten jelölik meg, pontosan mikorra is teszik át az Ingenuity repülését.

A rövid közlemény szerint amint megvan a pontos hiba, meg kell írni az azt orvosoló frissítést, amit fel kell tölteni az Ingenuity repülésvezérlőjére, majd újra kell indítani a marshelikoptert már a jó szoftverrel. Ezek után remélhetőleg nem ismétlődik meg az április 9-i rotorpróba során tapasztalt vészleállás.

A NASA ugyanakkor kiemelte, hogy az Ingenuity szerkezetileg teljesen ép, csak a szoftverrel van gond, így továbbra is nagy reményt fűznek a történelmi marsrepülés sikerességéhez.


A pusztán kísérleti jelleggel a Marsra küldött, valódi tudományos munkát nem végző Ingenuityvel azt próbálják igazolni, hogy sikeres lehet a földinél százszor ritkább légkörű Marson a repülés. Ha sikeresek lesznek a próbarepülések, a jövőben olyan helyeket is megközelíthetnek majd a Marson, amiket marsjárókkal lehetetlen – például hegyeket, meredek falú krátereket, barlangokat és lávacsatornákat is fel lehet majd deríteni a drónokkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!