Nemi alapon diszkriminálhat a Facebook álláshirdetéseket kezelő rendszere

2021. április 9. – 23:13

Másolás

Vágólapra másolva

Egy frissen megjelent kutatás szerint diszkriminálhat a nőkkel szemben a Facebook álláshirdetések megjelenítéséért felelős rendszere. A kutatók azt találták, hogy a rendszer más hirdetéseket mutat a nőknek, mint a férfiaknak, és bizonyos hirdetéseket egyáltalán nem jelenít meg, ha a felhasználó nő – írja a The Verge.

A University of Southern California kutatóinak tanulmányából az derült ki, hogy a Facebook rendszere a jogilag védhetőnél jóval nagyobb arányban torzít nemek szerint, ez pedig erősíti azt a korábban is felmerült hipotézist, hogy a Facebook hirdetési rendszerei sértik a hátrányos megkülönböztetés elleni jogszabályokat. A kutatók két különböző cég, a Domino's illetve az Instacart nevében adtak fel futároknak szóló álláshirdetéseket a Facebookon – előbbinél a férfi, utóbbinál a női futárok vannak többségben.

Ugyan a kutatók nem adtak meg extra paramétereket a hirdetéseknél, a Facebook az Instacart hirdetését gyakrabban mutatta meg nőknek, a Domino'st pedig férfiak látták gyakrabban. A kutatók aztán ugyanezt a kört lefutották a kifejezetten munkaügyi networkinghez használatos LinkedInen is, melynek algoritmusa ugyanannyi nőnek mutatta meg mindkét hirdetést. A kutatók aztán két másik foglalkozáspárral is próbálkoztak, és itt is azt találták, hogy a Facebook

  • gyakrabban mutatta meg férfiaknak az nvidiás szoftverfejlesztői, és az autókereskedői munkákra vonatkozó hirdetéseket,
  • a nők pedig többet látták a netflixes szoftverfejlesztői, illetve az ékszerkereskedői pozíciókat kínáló hirdetéseket.

Azt nem tudni, hogy ez azért történik-e, mert a Facebook algoritmusa figyelembe veszi az adott munkahelyek jelenlegi demográfiai helyzetét, erről pedig a Facebook sem mond túl sokat. Tom Channick, a Facebook szóvivője elmondta, hogy a rendszer számos összetevőt vesz figyelembe, hogy a lehető legjobban tudja adagolni a reklámokat, de természetesen értik a tanulmány által is felvetett problémát. Mint írta, jelenleg is dolgoznak azon, hogy csökkentsék a diszkrimináció mértékét.

Nem ez egyébként az első olyan eset, hogy a Facebook hirdetéseket adagoló rendszerét megkülönböztetéssel vádolják. Egy 2016-os ProPublica cikk szerint például korábban a hirdetők gyakorlatilag kihagyhatták a feketéket és a spanyol ajkúakat a célközönségből, és bár a Facebook akkor változást ígért, egy évvel később ugyanez volt a helyzet. 2019-ben aztán az is felmerült, hogy a Facebook lehetővé teszi azt, hogy férfiakat, vagy nőket kizárjanak bizonyos hirdetések közönségéből, de akár még egy bizonyos területtel is meg lehetett tenni ugyanezt. Emiatt per is indult ellenük, ami végül azzal zárult, hogy a platform megszüntette a targetálás lehetőségét ingatlanos, illetve álláshirdetéseknél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!