Egy robotkutya is ellenőrizte a terepet Elon Musk fölrobbant űrhajója után

2021. március 5. – 10:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán a SpaceX Starship SN10 végzett tesztrepülést, az űrhajó sikeresen teljesítette is az előirányzott feladatokat, de a landolása után néhány perccel fölrobbant. Hogy minden teljesen futurisztikus legyen, a törmelékek között a Boston Dynamics robotkutyája is felbukkant.

Ahogy arról a Telexen is írtunk, a világ leggazdagabb emberének tartott Elon Musk űrhajós projektje szerdán fontos fázisához ért. Ez volt az első olyan nagy magasságú (10 kilométert elérő) tesztrepülés, aminek a végén sikerült a landolás is. A leszállás után nem sokkal később kisebb lángok jelentek meg az űrhajó aljánál, ami nem sokkal később fel is robbant.

Mindezt elég sok spotter is végignézte a SpaceX boca-chicai bázisán, így ők fedezték fel azt is, hogy a robbanás után a Boston Dynamics egyik robotkutyája is terepszemlét tartott, amit ettől a tevékenységtől még füttyögéssel sem lehetett eltéríteni.

A Business Insider kérdésére a SpaceX nem árulta el, hogy pontosan mit csinált a Zeus nevet kapu robotkutya, de minden bizonnyal adatokat gyűjtött szenzoraival és kameráival a nem túl biztonságos terepen, ahol az űrhajó felső részét vizsgálgatta.

A Spot nevű robotkutyákat elég sok területen lehet felhasználni, az Egyesült Államokban már fegyveres bűnözők közé is beküldték felderíteni tesztjelleggel, míg Szingapúrban az emberek között poroszkálva figyelmeztetnek a távolságtartás betartására. A robotkutya speciális karok segítségével pedig még több helyen pótolhatja az embert, bővebben erről Spot magyarországi bemutatóján írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!