Ingyen magával visz nyolc embert a Hold körüli útra a SpaceX első űrturistája

2021. március 3. – 12:31

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi hónapokban főleg a GameStop-részvények, és a többi memévé változott befektetési lehetőség vonatkozásában hangott el sokszor az, hogy to the Moon, ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy a Holdig. 2023-ban viszont nyolc ember nemcsak átvitt értelemben, hanem a valóságban is eljuthat a Holdig, ráadásul teljesen ingyen, ehhez pedig nem kell mást tennie, mint jelentkeznie a SpaceX első űrturistájának, a japán Mezava Juszakunak a felhívására – írja az Engadget.

A japán Mezava korábban punkdobosként tevékenykedett, aztán átnyergelt az online divatiparra, és milliárdos lett a Zozo nevű internetes divatcégből. A milliárdos nagy rajongója az alapjövedelem koncepciójának, és többször osztott már pénzt Twitteren, másodjára pont ennek népszerűsítése volt a cél.

A SpaceX-szel közös együttműködést még 2018-ban jelentette be Elon Musk cége, ekkor a milliárdos arról beszélt, hogy ez volt élete álma, és azt is hozzátette, hogy művészeket tervez magával vinni az útra, hogy a Föld és a Hold látványától ihletet kapjanak egy új alkotáshoz. Később aztán az is felmerült, hogy egy tévéműsor keretében keres magának barátnőt, akit elvihet az utazásra, de ez végül nem valósult meg. Azt egyébként, hogy mennyi pénzt költött a bulira, nem lehet tudni, de némi fogódzót nyújt, hogy Elon Musk szerint „nagyon sokat”.

A most meghirdetett kezdeményezésben sem művésznek, sem Mezava barátnőjének nem kell lenni ahhoz, hogy mehessen az űrbe az ember, aki március 14-ig regisztrál az ehhez készített hivatalos honlapon, az automatikusan bekerül a kalapba. Az ezt követő egy hétben aztán jön az előszűrés, azokra pedig, akik ezen túljutnak, további interjúk és egészségügyi vizsgálatok várnak, mielőtt kiválasztásra kerülnének.

Így aztán valószínűleg rengetegen fognak majd jelentkezni, már csak azért is, mert Mezavának összesen két követelménye van a jelentkezők felé – az út segítéségvel képesek legyenek kitágítani a saját tevékenységükkel, hogy segíthessenek a társadalmunkon, és támogassák a legénység többi tagját is ebben. A felhívásról készült videót alább lehet megnézni, ebben többek közt Elon Musk is megszólal, és elmondja, hogy a biztonságos utazás megvalósíthatónak tűnik 2023-ig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!