A Spotifynál mindenki onnan és úgy dolgozik a jövőben, ahogy akar

2021. február 12. – 17:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A világ egyik legnagyobb zenestreaming-szolgáltatása, a Spotify pénteken bejelentette, hogy a jövőben minden munkavállaló eldöntheti, honnan akar dolgozni és hogyan. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazottak eldönthetik, hogy be akarnak-e járni az irodába, vagy sem, és ha nem, akkor azt is szabadon megválaszthatják, hogy melyik országból dolgoznak. Az új rendszert nyártól vezetik be a cégnél.

Annyi megjegyzést tesznek, hogy az ország kiválasztásában fontos szempont, hogy ne legyen túl nagy időeltolódás, hogy a különböző országokból dolgozó emberek képesek legyenek egy időben kommunikálni egymással. Aki pedig olyan országban él, ahol nincs a közelben irodája a Spotifynak, annak a cég állja, hogy helyet béreljen magának egy közösségi irodában. Már ha egyáltalán szeretne bejárni bárhova dolgozni.

A Spotify mellett korábban más nagy techcég, mint a Microsoft és a Facebook is bejelentette, hogy támogatja, hogy a dolgozóik akár a Covid után is többet tudjanak az otthonukból dolgozni.