Elérhetetlen volt a mobilos bankolás az Erste új digitális platformja miatt

2021. február 8. – 10:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A korábbi ígéreteknek megfelelően hétfőn új digitális rendszerre állt át az Erste Bank, a jelek szerint azonban a folyamat nem megy zökkenőmentesen, a George fantázianevű platform ugyanis hol csak döcögve működött, hol meg egyáltalán nem. A hibát azóta sikerült orvosolni, az alkalmazás jelenleg megfelelően működik.

A bank Facebook-oldalán múlt hét pénteken posztoltak utoljára George érkezéséről, a bejegyzés alatt azonban az utóbbi pár órában eléggé megszaporodtak az elégedetlenkedő kommentek. A PR-katasztrófát próbálják is csillapítani, mindenkinek a következőt válaszolják:

A George app bevezetése okozta extra terhelés miatt, pillanatnyilag nem elérhető az alkalmazás. A hiba elhárításán folyamatosan dolgozunk. Kérjük, netbanki belépéshez használjátok az SMS lehetőséget. Köszönjük a türelmeteket és elnézést kérünk.

A korábbi alkalmazás egyébként jelenleg is működik, úgyhogy ha valaki szeretné elkerülni George gyermekbetegségeit, az egyelőre inkább ne frissítsen – már csak azért se, mert ha már így tettek, az előző változatot már nem tudják újra letölteni. Az alkalmazásban korábban a következő üzenet fogadta a felhasználókat:

Az Erste délután közleményt adott ki az indulással kapcsolatban, mint írták, néhány óra alatt százezer ügyfél töltötte le George-ot, a MobilBank felhasználók pedig automatikus frissítésként kapták meg az alkalmazást. A nagy érdeklődés hétfő délelőtt átmeneti túlterhelést is okozott, de mint írták, a szakemberek hamar megoldották a helyzetet, és az alkalmazás azóta is rendben működik.

A működési problémák mellett az a kérdés is jogosan merülhet fel bárkiben, hogy miért pont George-nak nevezte el az Erste a mobilbankját. Ennek hátterében az áll, hogy az amerikai hadiipari szlengben gyakran így hivatkoznak a robotpilótákra.

Frissítés, 02.08. 11:12: A cikkben korábban hibásan szerepelt a név eredete, ezt javítottuk, és jeleztük, hogy már működik az alkalmazás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!