Magyar rákkutató startup nyerte meg az egyik legfontosabb európai innovációs díjat

2021. február 4. – 19:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy magyar biotechnológiai cég, a Oncompass Medicine nyerte meg Európa egyik egyik legjelentősebb innovációs díját, a Digitaleurope nemzetközi non-profit szövetség által kiosztott Future Unicorn-díjat – írja az Oncompass Medicine közleménye.

Az orvosi technológiával foglalkozó magyar startup RealTime Oncology Treatment Calculator nevű fejlesztése egy olyan szabályalapú mesterséges intelligencia, ami a cég saját fejlesztésű algoritmusával dolgozza fel a beteg leleteit. A feldolgozás után az algoritmus a beteg daganatában azonosított molekuláris genetikai elváltozások alapján a beteg kezelésére releváns, rangsorolt hatóanyaglistát állít össze, ezzel javítja a rákos betegek hatékony kezelésének esélyeit. Az algoritmus mindössze 20 ezred másodperc alatt rangsorol 405 ráktípusban személyre szabott, célzott terápiás lehetőségeket.

A Future Unicorn-díjat Mariya Gabriel, az Európai Unió innovációért, a kutatásért, a kultúráért, az oktatásért és az ifjúságért felelős biztosa adta át. Ezzel az elismeréssel azokat a vállalkozásokat díjazzák, amelyek várhatóan Európa legnagyobb változást hozó, legértékesebb technológiai cégei lehetnek. Cecilia Bonefeld-Dahl, a Digitaleurope elnöke szerint a zsűri azért ítélte a magyar startupnak a 2021-es díjat, mert a cég technológiája a jövőben életek ezreit mentheti meg.

Peták István az Oncompass Medicine Zrt. vezérigazgatója, Dudás Barbara biológus, Kiss Erika és Suri Katalin laboranalitikus 2021. február 4-én, BudapestenFotó: Kovács Tamás / MTI
Peták István az Oncompass Medicine Zrt. vezérigazgatója, Dudás Barbara biológus, Kiss Erika és Suri Katalin laboranalitikus 2021. február 4-én, BudapestenFotó: Kovács Tamás / MTI

A díjat a cég tudományos igazgatója, Peták István vette át csütörtökön Budapesten. Rendkívül jelentős eredménynek nevezte, hogy a 35 ezer európai vállalatot összefogó szervezet magyar céget választott nyertesnek. „Az elismerés új kapcsolatokat és együttműködéseket eredményezhet a legjelentősebb technológiai cégekkel” – mondta az MTI-nek. Peták bízik abban, hogy az Oncompass Medicine sikere ráirányítja a nemzetközi figyelmet a magyar vállalkozásokra, így más magyar cégek is több befektetéshez, nagyobb nemzetközi lehetőségekhez juthatnak.

A Oncompass Medicine Hungary Kft. a nyilvános beszámoló szerint 2018-ban majdnem 925 millió forint, 2019-ben több mint 1,14 milliárd forintos forgalmat ért el. Az export értékesítés mindkét évben meghaladta a 100 millió forintot. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!