Az Apple csak egy kis közönséget céloz meg a VR headsetjével

2021. január 21. – 13:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem titok, hogy az Apple egy saját VR-készüléken (virtuális valóság) dolgozik, de most a Bloomberg News kiderített néhány részletet a készülő headsetről. Az első prototípusok túl nagyok voltak és a tesztelők nyaki fájdalomra panaszkodtak, így végül egy kisebb szemüvegen állapodtak meg, ami (az Apple-től viszonylag szokatlan módon) nem fém, hanem anyagborítású lesz, hogy könnyebb legyen. Sőt, a hatékonyabb hűtés érdekében még ventilátor is lesz benne.

Ahhoz, hogy ezt összehozzák, a lehető legjobb alkatrészeiket kell összedobniuk és lekicsinyíteniük. Lesz benne chip, ami erősebb, mint az M1 Mac processzor. A könnyítés miatt vettek ki egy kiegészítőt is, ami a szemüvegeseknek tette volna kényelmesebbé az eszközt. Nekik azzal segítenek, hogy lesz egy nyílás a headseten, amibe bele lehet helyezni szemüveglencséket.

Az még nem egyértelmű, hogy ezt hogy is akarják megoldani, mert országonként változik, hogy lehet szemüveglencséhez jutni.

Az N301 kódnevű VR headset egy önálló készülék lesz, nem lógnak majd belőle kábelek. Ez azt jelenti, hogy az Oculus Quest 2-höz hasonlóan akkumulátorral működik majd. Elvileg van prototípus, aminek a külsején kamerák vannak, hogy a kiterjesztett valósággal (AR) is kísérletezzenek (például egy virtuális billentyűzettel és egymásra pakolt widgetekkel).

A headset leghamarabb valószínűleg 2022-ben kerülhet polcokra, de az Apple úgy készül, hogy ez egy rétegkütyü lesz. Drágábbra tervezik, mint a mostanában kapható készülékeket (nagyjából 300-900 dollár körül mozognak), és arra számítanak, hogy minden boltjukban naponta egyet-egyet adnak majd el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!