Öt perc alatt feltölthető elektromosautó-akkumulátoron dolgozik egy izraeli startup

2021. január 19. – 13:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elektromos autókba való, öt perc alatt teljesen feltölthető lítium-ion akkumulátorok kifejlesztésén dolgozik az izraeli StoreDot cég, amely a kínai Eve Energy gyártósorán már le is gyártott néhány olyan akkucsomagot, amely képes erre, írja a Guardian.

Igaz viszont, hogy ehhez sokkal nagyobb teljesítményű töltőkre van szükség annál, mint amit a jelenleg kiépített töltőhálózatok nyújtani tudnak. A StoreDot azt szeretné, ha 2025-ben öt perc alatt 160 kilométernyi útra elegendő energiakapacitást lehetne tölteni az elektromos autókba. Ezzel még inkább alternatívát jelenthetnének a belsőégésű motorral szerelt autókhoz képest.

Az izraeli cég korábban már gyártott gyorsan tölthető akkumulátorokat telefonokhoz, drónokhoz és robogókhoz is, most pedig az elektromosautó-iparban akarnak fontos szerepet betölteni. Nem meglepő, hogy a cégbe eddig mintegy 130 millió dollárt fektettek be, többek között a Samsung és a Daimler is.

„Az elektromos járművek bevezetésének első számú akadálya ma már nem a költségek, hanem a hatótávolság” – mondta Doron Myersdorf, a StoreDot vezérigazgatója.

Az új technológiájú akkumulátorokban a grafit elektródákat félvezető nanorészecskékkel helyettesítik, ami sokkal gyorsabb töltést tesz lehetővé. Ezek a nanorészecskék jelenleg germánium alapúak, a terv pedig az, hogy ezeket sokkal olcsóbb, szilícium alapúra cseréljék le. A StereDot még az idén előállhat egy ilyen prototípussal, és Myersdorf szerint egy ilyen akkumulátor nem lenne drágább a a mai li-ion akkumulátoroknál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!