A Nagy Testvér már itt van, de még csak kis testvér

A Capella Space-éhez hasonló rendszerek szinte kizárólag kormányzati szervek számára szoktak elérhetők lenni, ám december közepén a cég a bemutatott képek mellett azt is közölte, hogy egy meglehetősen szigorú átvilágítás, és persze jelentősebb összeg ellenében akár magánemberek is megtekinthetik a Capella-2 műhold által rögzített képeket, sőt, akár maguk is megjelölhetnek célpontot, ha még nem készült felvétel a kívánt területről. A pénzükért pedig meglehetősen jó felbontást kapnak, a Capella-2 ugyanis egy 50x50 cm-es területet képez le minden pixelben, figyelembe véve a törvényi korlátokat.

Fillérekből megoldották a dolgot

A hasonló rendszerek leginkább azért voltak kormányszervek számára elérhetők, mert a méretük, bonyolultságuk és a fejlesztési költségük alapján csak állami pénztárcák engedhették meg maguknak. A Capella viszont űripari mértékkel nézve aprópénzből dolgozta ki a rendszerét. Ahogy az elnök-vezérigazgató Payam Banazadeh érzékelteti:

„Ahhoz, hogy egy kormány eljusson oda, ahol mi vagyunk, komoly tanulmányokat kellett volna megrendelniük, amik alapján valószínűleg úgy döntöttek volna, hogy az egész projekt nem éri meg. Mi megvalósítottuk az egészet annyiból, amennyiből ők a megvalósíthatósági tanulmányokat hozták volna ki.”

A korábban a NASA egyik űrközpontjaként működő Jet Propulsion Lab mérnökeként dolgozó Banazadeh állítása egyébként nem is költői túlzás. 2007-ben az amerikai kormány a hirtelen, a semmiből felbukkanó ellenséges rakétáktól tartva egy űrradarrendszer kidolgozását szorgalmazva arra jutott, hogy valahol 27 és 94 milliárd dollár közé esne annak a megvalósítása. A Capellának nagyjából 84 millió dollár befektetői pénz kellett a második műhold felbocsátására – a december közepi bejelentés idején már nagyjából 200 milliót gyűjtöttek, de a bemutatott eredmények alapján jó eséllyel már sokkal több pénznél járnak.

Nem a technika az új

A Capella-2, ahogy a nevéből is látszik, a cég másodikként elkészült műholdja. Az elsőt még 2018-ban bocsátották fel, az 1x1 méteres részeket tudott megjeleníteni egy pixelen, tehát négyszer rosszabb volt a felbontása. Azóta a rádiójeleket fogó antenna átdolgozásával és némi fejlesztéssel gyorsan előre léptek.

A műhold egyébként a típusát tekintve szintetikus apertúrájú rádiólokátor, vagyis SAR, ami már az 1970-es évek óta használatban van a NASA-nál, többek között az 1989-ben fellőtt Magellan űrszonda is így készített képeket a Vénuszról.

Az űrben másodpercenként 7,5 km-es sebességgel mozgó Capella-2 9,65 gigahertzes rádióhullámokat küld a Föld felé, amivel a legsűrűbb felhőkön is képes átlátni, és mivel rádióhullámról van szó, a műholdnak teljesen mindegy, hogy nappal vagy éjszaka van-e, ugyanúgy és ugyanolyan képeket képes alkotni. Nagyjából úgy, ahogy a delfinek és denevérek mérik fel a környezetüket echolokáció segítségével.

„Ezen a frekvencián lényegében teljesen átlátszónak tekinthetők a felhők, vagy bármiféle köd, pára és füst. Ezekkel már egyáltalán nem kell foglalkoznunk, ahogy azzal sem, hogy éjszaka vagy nappal van-e”

– mondja Banazadeh, aki egyszerű példát hoz arra, miért ez, és nem az optikai szenzorral ellátott műholdak jelentik a jövőt: a Föld 50%-án mindig éjszaka van, a nappali résznek nagyjából a felét borítják felhők nagy átlagban, tehát egy kamerával ellátott műhold számára jó eséllyel csak a Föld negyede látható így vagy úgy. De figyelembe kell venni azt is, hogy a felhők folyamatosan mozognak, ahogy a sötét-világos határvonal is.

Önmagában már az is elég lehetett volna, hogy felkeltsék az iparági szereplők figyelmét, hogy bármikor képesek éles képet készíteni egy meghatározott területről, de a Capella tovább ment a pixelenként 50x50 centiméteres területet mutató felbontásával. A céljuk az, hogy a műholdjaik következő generációja már 25x25 centiméteres pixelenkénti felbontást mutasson.

A jelenleg hatályos amerikai törvények szerint egyébként az 50x50 centis felbontásnál jobb műholdképeket csak kormányszerveknek adhat el bármilyen cég, ezért is nem dolgoztak ki eddig még jobb felbontást, de bíznak benne, hogy a kormányszervekkel való együttműködésüknek köszönhetően hamarosan lazítanak a szabályozáson, és a szabad piacon is értékesíthetnek ilyen képeket. Igaz, már így is jelentősen túlteljesítették a hasonló területen elérhető legtöbb műhold teljesítményét, azok ugyanis pixelenként 5x5 métert mutatnak.

A folyamatos megfigyelési képesség és a nagy felbontás mellett még egy elég nagy fegyvertény szól a Capella rendszere mellett:

képesek belátni a műholddal könnyebb szerkezetű épületekbe, például fémszerkezetes repülőgéphangárokba.

Bár az eredeti bejelentés után elterjedt, hogy komolyabb épületeken is áthatol a radarhullám, a Capella gyorsan jelezte, hogy például betonból vagy téglából készült falakon át semmit nem látnak a belső szerkezetből.

Egy tragédia ihlette az egészet

Banazadeh a Malaysia Airlines 370-es járatának katasztrófáját figyelve jutott arra az elhatározásra, hogy jobb, az emberek és a hatóságok munkáját segítő rendszerekre lenne szükség. „A világ kormányai hajókat küldtek az eltűnt gép keresésére, miközben egyre csak telt az idő. Emlékszem, ahogy a tévét nézve arra gondoltam, hogy kudarcot vallott az emberi faj, ha egy ekkora gép 280 emberrel a fedélzetén úgy tud eltűnni, hogy fogalmunk sincs, hol és miért tűnt el, vagy mi történt.” (A 2014-es katasztrófában 227 utasnak és 12 főnyi személyzetnek veszett nyoma, máig nem találták meg sem őket, sem a gépet.)

De hogy lesz alkalmas egy radarműhold mondjuk egy eltűnt repülő megtalálására?

Úgy, hogy amikor teljessé válik a Capella rendszere, és a fellőtt műholdak száma eléri a harminchatot – ez várhatóan aránylag hamar meglesz, miután 2021 elején 6 további műholddal bővítik a hálózatot –, akkor akár óránként képesek lesznek a Föld bármely pontjáról új képet közölni, napszaktól és időjárástól függetlenül.

Ezzel – a cég szerint – az erdőtüzeket, az olajfúró tevékenységet, a klímaváltozás hatásait, az erdőirtások mértékét, sőt, akár az orvvadászok akcióit is nyomon lehet követni. A magánszférában a nehezen megközelíthető területek esetén egyfajta globális biztonsági kameraként is alkalmazható lesz a rendszer, míg a gazdasági elemzők akár napelemparkok teljesítményét, vagy egyes gyárak aktuális termelési mutatóját is meg tudják becsülni pusztán a rögzített képek alapján.

Két SAR-alapú műhold segítségével pedig akár háromdimenziós képet is képesek alkotni, ami szintén fontos lehet az ipari kémkedésben, ez a rendszer ugyanis két műholddal alkalmas lehet például a nyitott tetejű olajtárolók aktuális telítettségét felmérni, tehát simán belőhető egyik vagy másik ország olajkészletének vagy termelésének egy része a távolból.

Van miért aggódni

Persze a kormányok is nagyot profitálhatnak egy ilyen rendszerből. Az amerikai kormány gyorsan élt is a lehetőséggel, és többek között a védelmi minisztérium, a kémműholdak felügyeletét ellátó Nemzeti Felderítő Hivatal, a haditengerészet és a légierő is kötött már szerződést a céggel.

Nem csoda, hiszen a remek felbontásnak köszönhetően nem csak azt tudják megállapítani, hogy mondjuk állomásozik-e bármiféle hadi egység egy másik ország támaszpontján, de darabra és típusra is pontosan meg tudják becsülni a harci eszközök számát adott esetben.

Mindez persze némi aggodalomra is okot adhat, hiszen egy éjjel-nappal látó megfigyelő eszközt kapott a kezébe az amerikai kormány, ráadásul fillérekért – még akkor is, ha csak vásárló, és nem tulajdonos a rendszer végén.

Források: Quartz | TechXplore | Futurism