Felavatta Magyarország első ipari 5G magánhálózatát a Huawei

2021. január 14. – 14:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Huawei Technologies Európai Ellátó Központjának pátyi telephelyén elindult Magyarország első, valós termelési környezetben működő ipari 5G magánhálózata, amely a vállalat gyártási-logisztikai folyamatait segíti, írja az MTI.

A Huawei Technologies Hungary közleménye szerint a pátyi létesítményben több ütemben megvalósuló, Ipar 4.0 alkalmazásokat támogató megoldással hatékonyabbak, biztonságosabbak és költséghatékonyabbak lesznek a termelési, raktározási és anyagmozgatási folyamatok.

A telephelyen már most az 5G-alapú logisztikai rendszerbe kapcsolt önvezető targoncák üzemelnek, amelyek emberi beavatkozás nélkül végzik a raktári műveleteket. A közeljövőben számos új technológiai megoldással bővül a rendszer. A tervek szerint még 2021-ben kiterjesztett valósággal támogatott dinamikus gyártási folyamatokat, intelligens karbantartási és logisztikai optimalizálási alkalmazásokat vezetnek be.

A Huawei Technologies Európai Ellátó Központja, amely a vállalat második legnagyobb ilyen létesítménye a világon, 2009-ben nyílt meg, több mint 50 országot látnak el Magyarországról a vállalat termékeivel.

Az USA nem nézi jó szemmel

Az MTI beszámolója egy fél mondattal sem említi meg, de az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva korábban komoly szankciókkal sújtotta a kínai Huaweit. 2018 decemberében letartóztatták a Huawei pénzügyi vezetőjét, mert az amerikaiak szerint a cég megsértette az Irán elleni szankciókat. A későbbi vádemelésben emellett csalással és technológialopással is megvádolták.

2019. május 15-én Donald Trump amerikai elnök rendeletben tiltotta meg az amerikai cégeknek, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi vállalatokkal üzleteljenek. A rendelet hatására a Google bejelentette, hogy korlátozzák a Huawei hozzáférését az Androidhoz. Amerikai csipgyártók is közölték, hogy szakítanak a kínai céggel.

Bár az Egyesült Államok a szövetségeseit is a Huawei bojkottálására buzdította, több ország sem osztja az amerikai aggályokat, így Németországban, Nagy-Britanniában és Magyarországon is maradhat a kínai cég. A 2019 júniusában tartott oszakai G20-as csúcson Trump tárgyalt Hszi Csin-ping kínai államfővel, majd az USA bejelentette: feloldják a Huawei elleni szankciókat.

Frissítés 16:27

Cikkünk megjelenése után a Huawei Technologies Hungary sajtóügynöksége jelezte lapunknak, hogy a vállalat szerint „az USA soha nem mutatott be bizonyítékot, ami alátámasztaná az állításait”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!