A Facebook és az Instagram az elnöksége végéig kitiltotta Donald Trumpot

2021. január 7. – 17:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mark Zuckerberg a személyes Facebook-oldalán jelentette be, hogy a washingtoni Capitolium ostroma után túl nagy kockázatnak tartja Donald Trump jelenlétét a cég platformjain, így meghosszabbítja az elnök kitiltását Facebookról és Instagramról, legalább a következő két hétre.

Zuckerberg azt írja, Trump a múltban az irányelveiknek megfelelő módon használta a közösségi médiát, és ha voltak is vitatható megnyilvánulásai, fontos, hogy a nagyközönség ezekről is tudomást szerezzen. A tegnap esti eseményekkel azonban megváltozott a helyzet, és nem akarnak asszisztálni ahhoz, hogy a platformjukat a demokratikusan megválasztott kormány elleni erőszakos felkelés szítására használják.

Amikor a Trump-párti tüntetők betörtek a törvényhozás épületébe, az elnök a közösségi médián keresztül elég felemás üzenetet küldött nekik: ugyan arra kérte őket hogy menjenek haza békével, de ennél sokkal többet foglalkozott azzal, hogy egyébként jogos a felháborodásuk, mert ellopták tőle a választási győzelmet, és soha nem fogja feladni a harcot.

A Facebook és az Instagram 24 órára tiltotta le először Trump csatornáit, ezt hosszabbította most meg személyesen a cégvezér Zuckerberg. A Twitter, amit Trump a Facebooknál sokkal szívesebben használ kommunikációra, szintén letiltotta az elnök fiókját 12 órára, és kilátásba helyezte a végleges törlést is. Kisvártatva a Snapchat is csatlakozott a tiltáshoz.

Trump elnöksége hivatalosan január 20-án, Joe Biden beiktatásával ér véget, hogy ezután feloldják-e a nagy techcégek a tiltást, még nem tudni – ahogy azt sem, hogyan reagál Trump amúgy is eléggé feltüzelt rajongótábora a tiltásra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!