A Google több száz alkalmazottja megalapította a cég első szakszervezetét

2021. január 4. – 21:41

Másolás

Vágólapra másolva

Ugyan a techvilágban egymást érik az alkalmazottak kizsákmányolásáról, illetve a rossz munkakörülményekről szóló hírek, a munkásokat tömörítő szakszervezetek egyáltalán nem elterjedtek, a legnagyobb cégek közül gyakorlatilag eddig sehol sem volt ilyenre példa. Ezt az állóvizet kavarta most fel egy több mint kétszáz embert felölelő kezdeményezés, melyben a Google, illetve annak anyacége, az Alphabet alkalmazottai álltak össze, és alapították meg a cég történetének első szakszervezetét – írja a CNN.

A munkások hétfőn jelentették be az Alphabet Workers Union létrejöttét, amit a Google, illetve az Alphabethez tartozó más cégek alkalmazottai működtetnek majd, és nemcsak a szerződéses munkavállalók, hanem a vállalkozók jogait is képviselni fogja. Dylan Baker, a Google programozója a bejelentésben történelminek nevezte a kezdeményezést, mert mint kiemelte, ez az első, nagy techcégnél létrehozott szakszervezet, amellyel a szektorban dolgozók képviselhetik a saját jogaikat. A kezdeményezés a szervezet New York Times-ban közölt véleménycikke szerint több mint kétszáz taggal, és az Egyesült Államok egyik legnagyobb szakszervezete, a Communications Workers of America (CWA) támogatásával indult el.

Az új szakszervezet formálisan egyelőre nincs elismerve, ahhoz ugyanis, hogy ez szövetségi szinten megtörténjen, vagy szavazást kell tartani, vagy elegendő embernek kell jeleznie az erre való igényt ahhoz, hogy a munkáltató önként elfogadja a kezdeményezést. A mostani kezdeményezésben ugyanakkor egyik sem történt meg, az alapító tagok ugyanis a vállalkozók jogait is szeretnék védeni, a kollektív megállapodások pedig az esetek túlnyomó részében kihagyják őket a képletből. Ez nem jelenti azt, hogy a szakszervezetet soha nem ismerhetik majd el, egyelőre azonban az biztos, hogy így ha egyezkedni szeretnének, leginkább a médiára, a kongresszusra, vagy extrém esetben akár a sztrájkra tudnak majd támaszkodni.

A kezdeményezésre válaszul a Google megígérte, hogy megpróbál szorosabb kapcsolatot ápolni az alkalmazottaival. A Google-t évek óta kritizálják már az ott dolgozók az üzleti és működésre vonatkozó döntései miatt, a szexuális zaklatási ügyek kezelése miatt például demonstráltak is az ott dolgozók, az új szakszervezet pedig foglalkozik is ezekkel a témákkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!