Donald Trump januártól elveszíti különleges jogait a Twitteren

2020. november 9. – 14:59

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump elnökségének kétségtelenül az elnök Twitter-fiókja volt az egyik legfontosabb alkotóeleme, ahol Trump szemkápráztató sebességgel tette közzé minden gondolatát, és gyakran használta szócsőként is a média és az emberek felé. Trump azért tehette meg ezt, mert egy nagyhatalom vezetőjeként más szabályok vonatkoztak rá a platformon, a Twitter azonban most megerősítette, hogy Joe Biden beiktatása után az amerikai elnök fiókjára az általános érvényű irányelvek vonatkoznak majd – írja a The Verge.

A Twitteren minden más közösségi oldalhoz hasonlóan kiterjedt szabályrendszer létezik a káros tartalmakra, a platform azonban a jelentősebb politikai vezetőkkel, illetve más magas rangú tisztségek betöltőivel kivételt tesz, és akkor sem törli a bejegyzéseiket, ha azok a szabályzatba ütköznek. A cég évek óta tartja magát ehhez, tavaly pedig hivatalos irányelvbe foglalták, hogy a káros, de közérdeklődésre számot tartó posztokat nem törlik, csak elrejtik, vagy figyelmeztetést tesznek mellé.

„A Twitter álláspontja azon alapul, hogy az embereknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a kontextussal együtt lássák, amit a vezetőik mondanak. Ez azt jelenti, hogy figyelmeztetéseket és címkéket teszünk a posztokra, és limitálhatjuk is az elérésüket. Ez az irányelv a világ vezetőire és az erre a címre pályázó jelöltekre vonatkozik, olyan magánemberekre viszont nem, akik már nincsenek ebben a helyzetben”

– mondta a cég szóvivője a The Verge-nek.

Ez azt jelenti, hogy amint Joe Bident beiktatják január 21-én, Trump személyes felhasználója elveszíti a privilégiumait, a pozícióhoz kötődő fiókokkal (mint az elnöki @POTUS) pedig nem kell majd csinálni semmit, hiszen ezeket a következő adminisztráció örökli majd meg. A Twitter ezúttal is kiemelte, hogy bizonyos esetekben a közérdeklődés sem elég ok arra, hogy ne töröljenek egy tweetet. Ha például valaki a terrorizmust népszerűsíti, azt mindenképp szankcionálni fogják, de ebbe a kategóriába tartozik Trump október eleji, téves információkat tartalmazó bejegyzése is a koronavírusról, amit fél óra után eltávolítottak.

Az biztos, hogy Trump számára elég komoly következményekkel járhat az, ha elveszik a kiváltságait, az elnök ugyanis elég gyakran feszegette a határokat alaptalan vagy vitát szító posztokkal. Emiatt többször előfordult, hogy a Twitter elrejtette a posztjait, egyebek mellett például amikor erőszakot lengetett be a George Floyd halála után kialakult zavargások idején, vagy amikor azt pedzegette, hogy a levélszavazatok óriási biztonsági rést jelentenek, és lehetővé teszik, hogy egy ember többször is szavazzon. Az elnök a választás alatt is elég aktív volt a Twitteren, az elmúlt napokban közzétett bejegyzéséinek pedig több mind negyedét jelölték meg valamilyen okból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!