Egymilliárd dollárnyi bitcoint foglaltak le a Silk Road online feketepiac számláján

2020. november 5. – 22:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma több mint egymilliárd dollár (300 milliárd forint) értékű bitcoint foglalt le a Silk Road nevű online feketepiachoz kapcsolódó számlán. Ez az eddigi legnagyobb összeg, amit kriptovalutában lefoglalt az amerikai hatóság, írja a BBC.

A hét elején a kriptovaluták mozgását figyelők észrevették, hogy mintegy 70 ezer bitcoint helyeztek át egy olyan számláról, amelyről úgy gondolták, hogy kapcsolódik az illegális Silk Road oldalhoz. Az online feketepiacon a drogtól a lopott hitelkártya-adatokon át a bérgyilkosságokig minden megtalálható volt. Az amerikai kormány végül 2013-ban vetett ennek véget, amikor a DEA és az FBI lefoglalták az oldalt.

Csütörtökön David Anderson ügyész megerősítette, hogy lefoglalták a kriptovalutákat. „A Silk Road volt a leghírhedtebb online bűnözői piaca. Az alapítója, Ross Ulbricht ellen 2015-ben indított vádemelése egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy hol az oldalból származó pénz? A mai lefoglalás már legalább részben válaszolt ad erre a kérdésre: a bűncselekményekből származó egymilliárd dollár most már az Egyesült Államok birtokában van” – mondta.

Ulbricht jelenleg életfogytig tartó börtönbüntetését tölti, miután bűnösnek találták pénzmosás, számítógépes hackelés és kábítószer-kereskedelemben vádpontokban.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!